Menü Bezárás

Múlt és jövő a jelenben – Ikarus autóbuszok a Közlekkaron

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszékének szervezésében már hagyományosnak mondhatók az autóbusz-bemutatók, amelyek népszerűsége az egyetemi polgárok körében alkalomról alkalomra növekszik. Az események szervezésében és a járművek biztosításában a Tanszék állandó partnere a MÁV Személyszállítási Zrt. (illetve jogelődje, a Volánbusz Zrt.). A két szervezet közösen már többféle tematikában rendezett szakmai programokat a BME területén, amelyek keretein belül a szakmai érdeklődők eddig megismerhették a hagyományos, dízelüzemű városi és távolságú kivitelű autóbuszok mellett az alternatív hajtású járművek (tisztán elektromos, sűrített földgáz, hidrogén-elektromos hibrid üzemű) teljes palettáját is. Sőt, mi több, közel egy évvel ezelőtt a HOMM Kft. jóvoltából még egy kisméretű, midi kivitelű távolsági busz is bemutatásra került.

Az őszi félévben közlekedésmérnöki szempontból ismét egy rendkívül gazdag eseményt sikerült tető alá hozni: 2025. október 14-én, kedden a „VOLÁN Nosztalgia” – egyébiránt 70 retró autóbuszt tartalmazó – járműflottájának büszkesége, az Ikarus 200-as típuscsalád 200.000. legyártott darabja mellett az Ikarus-csoport bemutatta legújabb csuklós, tisztán elektromos hajtású járművének prototípusát.

Ebből fakadóan a program tematikáját a hazai autóbusz-közlekedést meghatározó Ikarus típus elmúlt 50 éve képezte.

Összesen 4 vezetett turnusban lehetett megtekinteni a járműveket, a nap folyamán 2 óránként. A szekciókon összesen 136 egyetemi polgár vett részt, a közlekedésmérnök hallgatók nagy részét megmozgatta az autóbusz-bemutató. Az eseményen Karunk dékánja, Dr. Mándoki Péter köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte az autóbusz-bemutatók felsőoktatásban betöltött gyakorlati szerepét és a partnerek mellett köszönetet mondott Dr. Tóth Jánosnak, a KTKG Tanszék vezetőjének a rendezvény felkarolásáért. A szakmai ismertetőket Dr. Lakatos András moderálása mellett Nyírő Tibor, a MÁV Személyszállítási Zrt. főmérnöke, Barna Benedek, a MÁV Személyszállítási Zrt. autóbusz-vezetője (az autóbusz „gazdája”), valamint Lorászkó Balázs, az Ikarus-csoport munkatársa tartották. Az eseményen az autóbuszgyárat Sipos Zoltán, az Ikarus termékértékesítéséért felelős Electrobus Europe Zrt. igazgatója mutatta be, a vezetett turnusokon az Ikarus 280-as jármű felújításával kapcsolatos szakmai kihívásokat, mérnöki megoldásokat és a VOLÁN értékmentési programját Kiss Dániel Áron, a MÁV Személyszállítási Zrt. autóbuszos üzemeltetési működéstámogatási vezetője ismertette részletesen a résztvevőkkel.

A „VOLÁN Nosztalgia” járművét, az Ikarus 280-as típusú csuklós autóbuszt a cég szakemberei újították fel annak érdekében, hogy megőrizzék az utókor számára. Az impozánsan, minden részletében precízen és igényesen restaurált jármű megtekintése a mai generáció számára igazán különleges szakmai tapasztalatot jelentett, ugyanis a ráncajtóval, EURO-0 környezetvédelmi normájú Rába D10 dízelmotorral, mechanikus (ún. bot) váltóval és trilex „felnivel” rendelkező járművet az esemény alatt az ST épület parkolóján kívül már csak múzeumokban és retró találkozókon lehet megtekinteni.

Az érdeklődők pár méter sétálást követően közel 50 évet mehettek előre az időben, ugyanis a BusWorld nemzetközi buszexpó után a BME ST épületének parkolójában volt az Ikarus elektromos családja legújabb tagjának, a csuklós, Ikarus 180e típusú autóbusznak a magyarországi előbemutatója (a hivatalos bemutató a hamarosan megrendezésre kerülő „55. Busztanácskozás” konferencián lesz Zsámbékon). A kor követelményeit maximálisan kielégítő elektromos autóbuszban szinte az összes modern technológiai megoldás megtalálható: kamerás visszapillantó „tükrök”, az energiaforrásként szolgáló akkumulátorpakkok intelligens működés-szabályozása, vezetéssegítő asszisztencia-szolgáltatások (pl. szemmozgáskövető, ABS, ASR, vészfék-asszisztens stb.). Ezek mellett a jármű a legújabb generációs CATL típusú akkumulátorpakkokkal is rendelkezik, amelyek összkapacitása a prototípusban 563 kWh, de rendelhető 640 kWh-os verzióval is, ami azt jelenti, hogy – figyelembe véve az utastér hűtését és fűtését – egy feltöltéssel akár 650 kilométert is meg tud majd tenni. A villanymotor maximális teljesítménye 350-375 kW, forgatónyomatéka pedig 3500 Nm, ami kiemelkedő dinamizmust garantál a városi forgalomban is.

Az egy-egy órás turnusokon résztvevők tehát igazi időutazáson mentek keresztül, megismerhették az elmúlt évtizedek technológiai változásait, az innovatív és korszerű eszközök mellett a magyarországi városok útjaihoz hosszú évtizedekig hozzátartozó, mára már „nyugdíjba vonult” legendás 200-as típuscsaládot is.

           

Köszönjük a MÁV Személyszállítási Zrt.-nek, valamint az Ikarus-csoportnak a rendezvény lebonyolításában vállalt rendkívül jelentős szerepet.

Fotók: MűTerem

Galéria