Menü Bezárás

Bosch ösztöndíjprogram

A Bosch elkötelezett a magyar műszaki felsőoktatás, illetve az abban részt vevő, kimagaslóan tehetséges fiatal hallgatók támogatása iránt. Ennek jegyében indította el az úgynevezett BEST – Bosch Engineering Scholarship Team – Ösztöndíjprogramot, mely lehetőséget biztosít ambiciózus, kiemelkedő szakmai és tanulmányi háttérrel rendelkező mérnöki területen tanuló diákoknak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki mesterképzésükből – mind tanulmányi, mind pedig szakmai szempontból.

A program maximum két évesintervalluma alatt a cég mind pénzügyi, mind pedig szakmai támogatást biztosít a hallgatók számára. A hallgatók havi bruttó 350 000 Ft ösztöndíjjuttatásban részesülnek illetve, a céges infrastruktúra biztosítása mellett, egy dedikált szakmai mentorral dolgozhatnak együtt. A szakmai mentor támogatja a hallgató egyetemi tanulmányait, segíti őt a TDK-ra illetve a diplomamunka írására való felkészülésben, illetve olyan ipari (Bosch-os) témákkal/projektekkel ismerteti meg a hallgatót, melyek biztosítják szakmai tudásának bővítését.

Az ösztöndíj pályázat részletei itt olvashatók.