A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar közlekedésmérnök hallgatói járták be az M3 metróvonal déli, felújítás alatt lévő szakaszának Határ út – Pöttyös utca állomásait, illetve az azokat összekötő alagúti részt.
2019. november 14-én este ünnepélyes keretek között, idén először adták át a Közlekedési Innovációs Díjat, amelyet a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület (KTE) közösen alapított. Az elismerést Dr. Tettamanti Tamás, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának adjunktusa érdemelte ki innovatív forgalmi jelzőlámparendszerével.
Közel 50 új jegyzet és tankönyv érhető el a tananyagfejlesztési projektnek köszönhetően az Akadémiai Kiadó online platformján, a mersz.hu-n. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar új oktatási segédanyagait kidolgozó oktatók emellett több mint 70 új diasort is készítettek, hogy segítsék a hallgatók felkészülését és az egyes tantárgyak tudásanyagának könnyebb elsajátítását. A kar oktatói és doktoranduszai által összeállított szakmai anyagok ingyenesen elérhetőek eduID azonosítóval.
A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Műszaki Továbbképző Központja szeretettel lát minden érdeklődőt a 60 éves a munkavédelmi szakember képzés elnevezésű ünnepi konferenciáján 2019. december 3-án a Műegyetem K épületének Dísztermében. A konferencia fővédnöke Bodó Sándor foglalkoztatáspolitikáért és vállalati kapcsolatokért felelős államtitkár, valamint Dr. Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora.
A Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében rendezték meg október 31-én a XXXIV. OTDK ünnepélyes díjátadóját. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar doktorandusz hallgatóját, Sárdi Dávid Lajost Pro Scienta Aranyéremmel tüntették ki, amelyet Róka Ádám, az OTDK-n első helyeztést elért pályamű társszerzője, az Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék City Logisztikai Kutatócsoportjának tagja vett át.
Az Európai Szakképzés Hetének keretében írt alá együttműködési megállapodást a Műegyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara és a Zalaegerszegi Szakképzési Centrum Báthory István Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája. A BME képviseletében Dr. Varga István dékánhelyettes vett részt az ünnepélyes eseményen, Dr. Bóna Krisztián, a kar Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek TAz együttműködés keretében a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar a jövőben a logisztikai képzések területén segíti a középiskola munkáját.
A Bosch kolozsvári fejlesztőközpontja nemzetközi versenyt hirdet az önvezető autók iránt érdeklődő BSc és MSc képzésben résztvevő hallgatók számára. A legjobb csapat és mentoruk 4500 eurós díjazásban részesül, és ehhez nem kell mást tenni, mint 2019. október 31-ig regisztrálni, majd 2020 május 17-én megnyerni Kolozsváron a nemzetközi kihívást.
A verseny és a jelentkezés menetéről részletes információ itt olvasható.
Aki pedig megnézné, hogy zajlott a 2019-es kihívás, annak a Bosch Future Mobility Challenge 2019-es videóját ajánljuk.
A MÁV Zrt. idén is felsőfokú ösztöndíj lehetőséget hirdet BSc vagy MSc képzésben résztvevő, a vasút iránt érdeklődő hallgatók részére. Az ösztöndíj program célja a szakmai gyakorlati ismeretek elmélyítését támogató vállalati tapasztalatszerzés és pénzügyi hozzájárulás biztosítása.
Az ösztöndíj programra jelentkezni a MÁV-csoport weboldalán lehet.
Jelentkezési határidő: 2019. december 2.
Programozz Lego robotokat és küzdj meg az ellenfelekkel! Várunk titeket is október 15-én az St 102-es teremben!
Program:
9:00 Csapat prezentációk
10:00 Nagyfeladat verseny
12:30 ROBOT SUMO
15:00 Kisfeladat verseny
16:00 Eredményhirdetés
Robot Sumo
A robotot a szervezők biztosítják.
Nevezés a helyszínen, 8:00-9:00 között
Érdeklődj az St. 106 irodában!
A Közlekedésmérnöki és járműmérnöki Kar végzett hallgatói október 4-én ünnepélyes keretek között vették át diplomáikat a Műegyetem aulájában. Az egykori hallgatókat először Mándoki Péter dékán, majd Szászi István, a Robert Bosch Kft. Budapesti Fejlesztési Központjának vezetője köszöntötte ünnepi beszédében. A friss diplomások mellett a kar a hagyományaihoz híven idén is átadott arany-, és gyémánt jubileumi diplomákat az 50 és 60 éve végzett mérnökök számára.
Szívből gratulálunk a végzett Közlekkaros hallgatóknak!