Lengyel Henrietta, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar doktorandusza mesél nem mindennapi karrierútjáról
– Nem egy szokványos karrierút a tiéd, kezdjük is az elején. Gimnázium után miért esett a választásod a Közlekkarra?
– Már a családi háttér is adott volt ahhoz, hogy a mérnöki pálya és a közlekedés, a járművek irányába induljak gimnázium után, de a végső lökést a Kutatók Éjszakáján látott előadás adta. Baleseti szimulációkat mutattak be, és éreztem, ez az a terület, amivel foglalkozni szeretnék. Édesanyámnak azért voltak kétségei, kérdezte, hogy biztosan átgondoltam-e, hiszen itt mégis csak balesetekről van szó, de engem teljesen magával ragadott ez a téma.
– Aztán a közlekedésmérnöki alapképzés után jött a járműmérnöki mesterképzés?
– Mindig is azt terveztem, hogy az alapképzés után mesterképzésen folytatom majd a tanulmányaimat, sőt, már elég korán a doktori képzés elvégzését is kitűztem célul. Ugyanakkor a közlekedésmérnöki BSc után úgy éreztem, hogy más irányba szeretnék mozdulni. A járműmérnöki MSc képzés egyik szakiránya a közlekedésbiztonsági specializáció, kimondottan az a terület, amiért a karra jelentkeztem, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom a felvételit. Szerencsére volt lehetőség, hogy közlekedésmérnöki előképzettséggel jelentkezzek, és még plusz kiegészítő tantárgyakat sem kellett felvennem. Volt bennem egy kis félelem, hogy hogyan boldogulok majd egyedüli lányként, ráadásul közlekedésmérnökként a járműmérnökök között, de a csoporttársaim mindvégig nagyon támogatók voltak, segítettük egymást. Azt persze nem mondom, hogy nem kellett nagy kitartás és elhivatottság, hogy sikeresen vegyük az akadályokat, de összességében én nagyon szerettem a mesterképzést.
– És most már a Gépjárműtechnológiai Tanszéken vagy doktorandusz.
– Nagyon tetszett a közlekedésbiztonsági szakirány, nagyon élveztem a mesterképzés éveit, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom a doktori képzést is. A Gépjárműtechnológiai Tanszék hozzáállása is fantasztikus volt, és az itteni csapat, a lehetőségek és a kollégák támogatása olyan sokat ad, hogy ha jövőre befejezem a PhD-t, reményeim szerint akkor is maradok, és itt folytatom a munkát.
A témám egyébként egy hibrid téma, a közlekedésbiztonság és az autonóm járművek témájával foglalkozik egyszerre. Jelenleg a tanszéken a kutatási projektek egy jelentős része az autonóm, azaz az önvezető járművek témájára fókuszál, de természetesen ennek a területnek is nagyon sok része van. Én elsősorban azt vizsgálom, hogy ezek a járművek hogyan tudnak majd beilleszkedni a már meglévő közlekedési infrastruktúrákba, hogyan kell majd alakítani a közlekedési szabályokat, jelzéseket, amikor már mindennapos lesz, hogy önvezető autók közlekednek az utakon. Illetve az említett helyzetek alapján kialakult kritikus szituációk tesztelhetőségével és tesztkörnyezetek építésével, tervezésével is foglalkozom.
– Egyetem az ipar helyett? A legtöbben pont fordítva döntenek. Te miért maradtál?
Ahogy már korábban említettem, én mindenképpen szerettem volna elvégezni a doktori képzést is, így ebből a szempontból nem volt kérdés, hogy maradok. De emellett a tanszék és a kar együttműködik számos vezető járműipari céggel, rendszeresek a külsős projektek is, tehát folyamatos a kapcsolatunk az iparral. A ZalaZONE tesztpályával pedig kiemelten szoros együttműködésben dolgozunk, így elmondhatom, hogy a legújabb technológiai fejlesztések részesei vagyunk.
– Bár maradtál az egyetemen, azért neked is van ipari cégnél szerzett tapasztalatod. Milyen volt a versenyszférában dolgozni?
– Igen, 1-2 évig én is dolgoztam nemzetközi járműipari cégnél. Ami leginkább feltűnt, hogy milyen hihetetlen előnyben vagyok a többi fiatal kollégával szemben, akik nem a Műegyetemen végeztek. Én sokkal nagyobb teherbírással rendelkeztem, mint a többiek, sokkal hatékonyabban, ezáltal jóval rövidebb idő alatt oldottam meg a feladatokat. És azt gondolom, hogy ez a BME-nek köszönhető. Mert az igaz, hogy itt sokkal több erőfeszítésbe kerül diplomát szerezni, de itt olyan értékes mérnöki gondolkodásmódot, problémamegoldási képességeket szerzünk, amit más egyetemektől nem kap meg a hallgató. Ehhez persze kell az is, hogy legyen az emberben szorgalom és kitartás, mert ha valaki ide jelentkezik, bizony lesznek olyan éjszakák, amikor 2-3 órát tud csak aludni. De nekem ezzel együtt is nagyon megérte.
– Említetted, hogy egyedüli lányként kezdted a járműmérnöki MSc képzést. Ez mára azért már változóban van, lassan de biztosan, egyre több lány választja a mérnöki szakmát, de valljuk be, azért még mindig kisebbségben vannak a nők, olyan területeken pedig kifejezetten, mint a járműmérnöki szakma.
– Igen, azért nem volt ez mindig egyszerű. De a csoporttársaim mindig segítőkészek voltak, egyáltalán nem éreztem magam kirekesztve. És azt tapasztalom, hogy az egyetemi szemlélet is változik, az oktatók hozzáállása is változik, és talán hamarosan eljutunk oda, hogy már nem lesz furcsa, ha egy lány választja a mérnöki szakmát.
Az én területemen egyébként azt látom, hogy egyes cégek már kifejezetten keresik a női mérnököket, mert az eltérő gondolkodásmód sokkal hatékonyabb munkát eredményez. Hiszen ha más-más nézőpontból kezdünk egy probléma megoldásához, az segít abban, hogy a legjobb válaszokat találjuk meg a kérdéseinkre.
-Mit mondanál egy középiskolásnak, miért érdemes a Közlekkart választani?
– Ha vannak mérnöki ambíciói, akkor azért jó választás a KJK, mert ide nem kell előképzettség. Én egy sima gimnáziumból érkeztem, és persze voltak olyan tantárgyak, amik jobban mentek azoknak, akik szakiskolából jöttek, de nekem is sikerült ezekkel az akadályokkal megküzdenem. És az én példám is jól mutatja, az, hogy valaki közlekedésmérnökként kezdi, még nem jelenti azt, hogy úgy is folytatja.