Menü Bezárás

Rohács Dániel tanszékvezető elnökletével megalakult a Magyarországi Drón Koalíció

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére megalakult a Magyarországi Drón Koalíció. A szervezet elnöke Rohács Dániel, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Repüléstudományi és Hajózási Tanszékének vezetője.

Palkovics László miniszter a keddi sajtótájékoztatón elmondta, a drónokkal összefüggő gazdasági lehetőségek indokolják a magyarországi drón koalíció létrehozását, ugyanis az Európai Bizottság becslései szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót. Magyarország is szeretne ehhez a folyamathoz csatlakozni és előkelő helyet kíván kivívni magának a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén – fűzte hozzá a miniszter.

A drón koalíció alapító ülésén az is kiderült, hogy a távirányítással működtetett vagy autonóm módon haladó járművek világa már annyira összetett, hogy előbb-utóbb nemcsak a levegőben, hanem a víz alatti is használják majd őket idehaza, különböző vízminőséggel és talajváltozásokkal kapcsolatos kutatásokra. Rohács Dániel, a Magyarországi Drón Koalíció elnöke szerint nem véletlen, hogy ekkora összefogással alakult meg a hazai szervezet. Rengeteg érdeket kell majd összefésülni, nemcsak a fejlesztésben és a gyártásban, de a közlekedés területén is.

Május 28-ig lehet alapítótagként csatlakozni a Magyarországi Drón Koalícióhoz.