Menü Bezárás

A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából rangos kitüntetéseket vettek át a KJK oktatói

Ünnepi köszöntőkkel, díjátadással és tudományos előadással kezdődött meg november 3-án délelőtt a 2021-es Magyar Tudomány Ünnepe. A nyitóbeszédet és a köszöntőt a Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából hagyományosan odaítélt díjak átadása követte. Az elismeréseket a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, főtitkára és főtitkárhelyettese adta át.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége kiemelkedő tudományos életműve elismeréseként Eötvös József-koszorúval tüntette ki Zobory Istvánt, a műszaki tudomány doktorát, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem professor emeritusát a majdnem fél évszázad alatt kifejtett sokoldalú, példamutató iskolateremtő oktatási és tudományos munkássága, nemzetközileg is elismert, ma is aktív kutatómunkája, valamint
a közlekedés területén fellépő számtalan feladat hatékony megoldásában meghatározó szerepet játszó vezetői és szervezői tevékenysége elismeréseként.

A kuratórium a Magyar Tudomány Ünnepén a magyar vasút fejlesztése területén végzett kiemelkedő eredmények elismerésére a Magyar Tudományos Akadémia által a MÁV Zrt. kötelezettségvállalása mellett létrehozott Mikó Imre-díjat, valamint a díj mellé a Magyar Közlekedési Közművelődésért Alapítvány Mikó Imre-emlékplakettjét adományozta aktív szakember kategóriában Szabó Géza PhD, okleveles villamosmérnöknek, okleveles gazdasági mérnöknek, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedés- és Járműirányítási Tanszéke egyetemi docensének sokrétű vasúttechnikai irányú oktatási tevékenysége, a kutatási, megfelelőségértékelési, kockázatelemzési és biztonságértékelési tevékenysége, valamint a vasúti közlekedés és annak főleg biztosítóberendezési vonatkozásait középpontba állító publikációi elismeréseként.

Szívből gratulálunk a rangos kitüntetésekhez!

Forrás: mta.hu