Menü Bezárás

Idén ünnepli alapításának 100. évfordulóját a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület

Alapításának 100. jubileuma alkalmából koszorúzással egybekötött megemlékezést szervezett a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar közreműködésével. Az évforduló alkalmából a BME K épületének déli kapujánál található emléktáblánál helyezték el koszorúikat az egyesületi tagok. Mándoki Péter dékánhelyettes, valamint Simongáti Győző, a Repüléstudományi és Hajózási Tanszék tanszékvezető-helyettes képviselte a Kart a jeles eseményen.

A megemlékezés kezdetén a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánhelyettese, mint házigazda köszöntötte az egybegyűlteket: „Ez az év a jubileumok éve, hiszen nemcsak az Egyesület életében kiemelkedő évfordulót ünneplünk, de egyúttal a Műegyetem alapításának 240., a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar alapításának 70. évfordulóját is.

A Műegyetem életében mindig fontos szerepet töltöttek be a hallgatókból, oktatókból álló önszerveződő csoportok, akik szakmájukat, hivatásukat szenvedéllyel művelték, akik teljesítményükkel, eredményeikkel öregbítették az intézmény hírnevét.”

A dékánhelyettes elismerően beszélt az Egyesület hagyományait ápoló tagokról: „Azt gondolom, hogy hagyományaink, elődeink örökségének erősítése és munkájuk folytatása fontos feladatunk. Köszönöm Önöknek, hogy tovább ápolják ezt az örökséget és szívügyüknek érzik a Műegyetemi Sportrepülő Egyesület működtetését és a sportrepülői hagyományok életben tartását!”

A Műegyetemi Sportrepülő Egyesület képviseletében elsőként Czitán Dániel, az Egyesület vezetője mondott beszédet, amelyben felidézte az alapítás történetét, az alapítótagok elismerésre méltó munkáját és eredményeit. Beszámolt az egyesület gazdag, eredményekkel teli történetéről és az utóbbi évtizedek eseményeiről:

„Az egyesület számos, kiváló (gyémánt-, arany- és ezüstkoszorús) vitorlázópilótát nevelt ki, akik közül többen versenyszerűen űzik a repülést, megannyi nemzeti bajnokság ifjúsági és felnőtt résztvevői indultak MSE színekben, és szereztek dicsőséget a klubnak. A 2000-es években, a polgári repülés fellendülésével egyidejűleg sok MSE gyökerű pilótánk választotta hivatásául a repülést, akik máig a légiközlekedés fontos résztvevői, illetve a magyar légierő pilótái lettek.”

Czitán Dániel köszöntő szavai után Fekecs Gábor, a Műegyetem egykori hajómérnök hallgatója, aki még diák korában csatlakozott az Egyesülethez, a repülés iránt érzett szenvedély szépségét osztotta meg a hallgatósággal.

A megemlékezés zárásaként az egyesület tagjai elhelyezték koszorúikat az emléktáblánál.