Menü Bezárás

Innovatív ötletekkel Lisszabonig

Márku Martin, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar végzős MSc-s hallgatója már gyerekkortától a közlekedés bűvöletében élt, nem volt tehát kérdés, hogy ezen a területen szeretne továbbtanulni, majd dolgozni. Már csak az államvizsga van hátra és Martin búcsút int a Műegyetemnek, de ősszel még lehetősége volt részt venni a lisszaboni Mobilithonon, ahol értékes szakmai tapasztalatokkal gazdagodott.

-Hogyan jött a lehetőség, hogy te is részt vegyél a 2021 őszén Lisszabonban rendezett második Mobilithonon?

-A lehetőség az oktatóimnak köszönhető, akik 2021-ben meghirdették a Innovation and Entrepreneurship in Transportation, azaz Innováció és szolgáltatásfejlesztés a közlekedésben tantárgyat. A tantárgy lényege, hogy a félév során egy előre meghatározott témában a hallgatóknak 3-5 fős csoportokban egy-egy innovatív ötletet, startupot kell kidolgozni. A tavalyi évben a vezérfonal, a központi téma az ingázók helyzete a pandémiában volt, és a csapatok többsége a közlekedőket segítő applikáció fejlesztését választotta az innovatív ötlet alapjául. A félév végen a Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék munkatársai zsűrizték az elkészült munkákat és a győztes csapatnak lehetősége nyílt, hogy a Boosting Innovation and Entrepreneurship projektben megrendezésre kerülő második Mobilithonon részt vegyenek Lisszabonban.

-Tehát a győztes csapat tagja voltál?

-Igazából nem. A mi csapatunk a második helyen végzett, azonban a győztes csapatból többen nem tudtak részt venni a portugál úton, így második helyezettként bekerültem én is a kiutazó delegációba. Ami az én szempontomból igazán szerencsés helyzet volt, de az az igazság, hogy enélkül a „díj” nélkül is örülök, hogy felvettem és teljesítettem ezt a tantárgyat. 4 kredites tárgy és van munka vele bőven, de egyúttal nagyon sokat lehet tanulni is belőle. Ha tényleg érdekel valakit a közlekedés ezen területe, akkor garantáltan profitálni fog a tárgyból, akkor is, ha nem jut el mondjuk egy külföldi workshopra.

-Mesélnél egy kicsit a második Mobilithon-ról?

-A Boosting Innovation & Entrepreneurship projekt az EIT Urban Mobility gondozásában 2020-2021-ben zajlott, és a projekt során több európai egyetem (a barcelonai UPC, az espooi Aalto, a haifai Technion, a müncheni TUM, az Universidade de Lisboa, a Ghent University és természetesen a BME) végzett oktatásfejlesztési feladatokat egymás legjobb gyakorlatait is megismerve. A Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék az érintett egyetemekkel közösen szervezte és rendezte meg az első  Mobilithont online formában 2020-ban, a másodikra pedig jelenléti formában került sor Lisszabonban 2021 őszén.

Az első nap főleg prezentációkat, előadásokat láttunk a pandémia közlekedésre gyakorolt hatásáról és Lisszabon közlekedéséről. A második naptól kezdődött a workshop és a közös munka. Ami különösen izgalmas volt, ugyanis vegyes csoportokba soroltak minket, különböző országokból, egyetemekről és más-más szakterületekről kerültek hallgatók egy-egy csoportba. Ez pedig nemcsak érdekesebbé tette a közös munkát, de sokkal kompaktabb megoldások is születtek egy-egy feladatra így, hogy több szemléletmód és eltérő világnézet is megjelent a problémamegoldás során.

-Mi tetszett a legjobban az út során?

-Összességében nagyon jó élmény volt, élveztem a városnézést, a workshopokat, azt, hogy különböző szakmai hátterű, nemzetiségű hallgatóval ismerkedtem meg és dolgoztunk együtt, de azt gondolom, hogy leginkább az angol nyelv szakmai célú használata volt az, ami miatt nagyon megérte kiutazni. Ugyan csak néhány napot töltöttünk Portugáliában, de a nemzetközi szakmai környezet és intenzív nyelvhasználat már ez alatt a rövid idő alatt is nagyon sokat hozzátett a nyelvtudásomhoz.

-Hamarosan államvizsga. Utána merre vezet az utad?

-Igen, az államvizsga még hátra van, de már egy ideje főállásban dolgozom a BKK-nál. Kiskoromtól a budapesti közösségi közlekedéssel szerettem volna foglalkozni, így mondhatjuk, hogy valóra vált az álmom. A közlekedés tervezése, a forgalmi adatelemzés és az adatalapú tervezés már egyetem alatt nagyon megragadott, így az, hogy ilyen területen dolgozhatok, az nagy öröm számomra. És bár talán ez kívülről nem mindig látszik, de az utóbbi időben komoly szemléletváltás ment végbe a BKK-nál is. Most már sokkal komplexebben tekintünk a különböző mobilitási módokra, már nemcsak a közösségi közlekedést, hanem a közúti forgalmat, a gyalogosforgalmat, a kerékpáros forgalmat és a közlekedés egyéb aspektusait is vizsgáljuk, elemezzük és itt is elkezdjük lekövetni a modern tendenciákat és alkalmazni a máshol már működő jó gyakorlatokat.

És azt kell, hogy mondjam, itt a BKK-nál sokkal nyitottabbak az önálló gondolatokra és ötletekre, mint például egy multinacionális cégnél. Úgyhogy mondhatom, megtaláltam a helyem.