Menü Bezárás

Hallgatóink a Drivingcamp vezetéstechnikai központban tesztelhették képességeiket

A Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék K+F kapcsolatainak köszönhetően a Közlekedésbiztonság  tantárgy keretén belül 19 hallgatónak volt lehetősége tesztelni Európa egyik legfejlettebb és legmodernebb vezetéstechnikai központjában (a Drivingcamp Hungary – vezetéstechnikai és rendezvényközpontban) a vezetési képességeiket. A hallgatóknak egy Mercedes B osztályú gépkocsival kellett megoldaniuk nagysebességű pályaszakaszon szlalom, jávorszarvas és vészfékezés feladatokat.

PhD hallgatóink (Krizsik Nóra, Homonnai Péter és Szabó Zsombor) felszenzorozták a járművet és a hallgatókat is. Mérést végeztek, melynek célja annak megállapítása volt, hogy milyen hatást gyakorol a vezetési képességekre a megkülönböztető jelzés (rendőrségi sziréna) alkalmazása. A mérések során olyan adatokat rögzítettek, mint a centrális és perifériás reakcióidő, járműdinamikai jellemzők, OBD adatok, dinamikus reakcióidő és a hallgatók pulzusa.

A mérési eredmények mellett kiemelt fontosságú, hogy a hallgatók az órákon elhangzott elméleti ismeretek mellett, vezető instruktorok irányításával, biztonságos környezetben tanulhatták meg a jármű helyes irányítási technikáját különböző vészhelyzetekben.

A tárgy felelőse, Dr. Sipos Tibor ugyan kísérleti jelleggel vezette be a „kötelező” tantárgyi programon kívüli eseményt, de megerősítette, hogy a hallgatói visszajelzésekre és a nagy érdeklődésre való tekintettel a következő félévekben is készülnek hasonlóan izgalmas feladatokkal.

„Jó érzés volt egy kicsit kihasználni az autó olyan tulajdonságait, amiket a közúti környezetben a közlekedési szabályok nem engednek. Hatalmas adrenalin löketet ad 100 km/h feletti sebességnél satuféket nyomni, ami az ABS-n túl kb. fél percen át tartó lábremegést okozott.” – hallgatói vélemény

„Teljesen új szituációban találtam magam, ahol a jármű és a saját határaimat feszegethettem biztonságos körülmények között.” – hallgatói vélemény

„Érdekes volt kipróbálni, hogy a megkülönböztető jelzéssel közlekedők mit élnek át a bevetési helyszínre való sietés során. Kaptam néhány hasznos vezetési tanácsot is közben, amit próbálok majd átemelni és elsajátítani a tesztpályán kívül is.” – hallgatói vélemény

Köszönjük a Drivingcamp Hungary – vezetéstechnikai és rendezvényközpontnak és Homonnai Péternek a nagyszerű lehetőséget!