Dr. Csiszár Csaba és Dr. Zöldy Máté, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar két oktatója egyetemi tanári címet kapott 2023. szeptember 5-én Novák Katalin köztársasági elnöktől.
Csiszár Csaba a Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék kutatója, kiemelt szakterületei a Közlekedési informatika, a Személyközlekedési rendszerek, az Elektromobilitás üzemeltetési kérdései, valamint az Autonóm járművek városi közlekedési alkalmazásai. Kérdésünkre Karunk kutatója elmondta, milyen érzés volt számára átvenni a kinevezést: “Nagyon felemelő, amelyhez maga a helyszín is hozzájárult, a csodálatos tükörterem, valamint különleges élmény volt a köztársasági elnök mellett állni, hiszen ő az egész országot képviseli. Ami a szakmai részét illeti, az én kutatási területem egy kifejezetten izgalmas, gyorsan változó szakterület, ezért nagyon sokat kell olvasni, bővíteni a megszerzett tudást és tapasztalatot. Mindezt egyaránt szeretném átadni a BSc-seknek, az MSc-seknek és a PhD-seknek, illetve a fiatalabb kollégáknak, hiszen a tudásanyag gyarapításához nagyban hozzájárul az ő lendületes, friss agyjárásuk. Vezető oktatóként az a feladatunk, hogy a fiatal kollégák elő odategyük a megfelelő lépcsőfokot, ahová majd felléphetnek, mi pedig ott állunk a háttérben, hogy ha kicsit meginognak, megfogjuk és továbblendítsük őket.”
Zöldy Máté a Gépjárműtechnológia Tanszék kutatója, kiemelt szakterületei az autonóm járművek, a mesterséges intelligencia, a gépészeti tudományok, valamint a közlekedés- és járműtudományok. Kinevezésével kapcsolatban az alábbiakat fejtettek ki: “Hosszú út vezetett idáig, amely során sokféle kritériumnak kellett megfelelni, és amely hozzásegített ahhoz, hogy többféle szempontból tudjam szemlélni a világot. Ez most egy állomás, amelynél ez az út tovább folytatódik, és még egyértelműbbé vált számomra, hogy mi a feladatom. Felelősséggel tartozom a következő generáció felé, legyen szó akár a fiatalabb kollégákról, akár a hallgatókról. A következő kitűzött cél a járműmérnökképzés megújítása az egyetemen. Olyan korszerű oktatásmódszertani elemeket szeretnénk használni, amely az ipar igényeit veszi alapul, hogy ezáltal is minél értékesebb szakembereket, mérnököket képezhessünk az ország számára.”
Karunk kutatója az ünnepélyes eseményen külföldi útja miatt nem tudott részt venni.
Szívből gratulálunk a kinevezésekhez!