Menü Bezárás

KJK-ás sikerek az OTDK-án, közelgő TDK!

A korábbi évekhez hasonlóan, Karunk idén tavasszal is kiválóan szerepelt az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi és Közgazdaságtudományi Szekciójában.

Méltán lehetünk büszkék fiatal kutatóinkra, akik remekül helyt álltak, hiszen három I., három II., három III. és négy különdíjas eredménnyel szerepeltek a rendkívül erős mezőnyben. Szívből gratulálunk hozzá!

Az izgalmas témák napjaink olyan kérdéseit járják körbe, mint a Repülőtéri állóhelykiosztás optimalizáló eljárása, a COVID-19 hatása Magyarország nemzetközi közúti árufuvarozására, a Python alapú hálózat érzékenységi és döntéstámogató alkalmazás fejlesztése forgalmi modellekhez vagy a Smart technológiák alkalmazása a városi rakodásszervezési folyamatokban.

Köszönjük a befektetetett munkát és energiát az összes résztvevő hallgatónknak és felkészítő mentoraiknak!

További sok sikert kívánunk az előttünk álló őszi TDK-hoz, amelynek regisztrációja már tart egészen 2023. október 2. 12:00 óráig! A TDK dolgozatok beadási határideje november 6-a, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar 2023. évi TDK-ja november 16-án kerül majd megrendezésre a Bosch Innovációs Kampuszban.

 

A díjazott OTDK-s dolgozatok listája az alábbi táblázatban olvasható:

 

Szerző

Dolgozat címe Témavezető(k) Elért helyezés
Demeter Zalán Autonóm jármű mozgásbecslése kamera alapon előzetes deep learning alapú objektum detekcióval Dr. Német Balázs

Fazekas Máté

III.
Csuzdi Domonkos LiDAR alapú mobil robot lokalizáció Daum–Huang-szűrő eljárással Törő Olivér I.
Tóth Szilárd Hunor Megerősítéses Tanulás Alapú Drift Mozgásszabályozó Rendszer Önvezető Járműhöz Dr. Bárdos Ádám

Dr. Viharos Zsolt

Különdíj
Czibere Balázs Track-to-track architektúrájú objektumfúzió autonóm járművek környezetérzékelésének támogatására Lindenmaier László I.
Lévai Emese BOSCH hajtásrendszer elemeinek integrálásának lehetőségei vízi járműbe Dr. Simongáti Győző III.
Gosztola Anett Python alapú hálózat érzékenységi és döntéstámogató alkalmazás fejlesztése forgalmi modellekhez Dr. Sipos Tibor III.
Balogh Csanád Levente Mély megerősítéses tanulás alkalmazása vasúti forgalomirányításban Kővári Bálint Különdíj
Hegyi Patrik Zsolt Repülőtéri állóhelykiosztás optimalizáló eljárás Dr. Csonka Bálint I.
Párizs Cintia Drónokkal támogatott dokumentumáramlási rendszer fizikai realizációjával kapcsolatos kihívások és lehetőségek meghatározása Dr. Bóna Krisztián

Dr. Kovács Gábor

II.
Matiscsák Eszter A city logisztikában alkalmazható önszerveződő konszolidáció meghatározó kérdései Dr. Bóna Krisztián

Sárdi Dávid

Különdíj
Domaniczki Viktória Smart technológiák alkalmazása a városi rakodásszervezési folyamatokban Dr. Bóna Krisztián

Sárdi Dávid

Különdíj
Tóth Ádám Módszertani fejlesztések a sürgősségi betegellátás értékteremtő folyamatának vizsgálatában Dr. Bóna Krisztián II.
Várteleki Richárd A COVID-19 hatása Magyarország nemzetközi közúti árufuvarozására Szabó Zsombor II.