Ismét változatos, interaktív előadásokkal és bemutatókkal várta a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Közlekedésmérnöki Kar. A Műegyetem St és J épületében az érdeklődők megismerkedhettek az önvezető autókkal, az emberek felismerésére kifejlesztett szenzorok működésével, vagy akár a 3D fémnyomtatással.
Az izgalmas programok sora már az St épület előtti parkolóban elkezdődött. A BME és a SZTAKI által fejlesztett Lexus RX450h önvezető tesztautó Dr. Aradi Szilárd és Dr. Fehér Árpád mutatták be az érdeklődőknek. Az automatizált „valet parking” funkció demonstrálása mellett a látogatók még egy próbakörre is beszállhattak az önvezető járműbe.
Az St épület földszinti laborjában a rendkívül izgalmas és korszerű megmunkálási eljárást, a porágyas lézersugaras fémnyomtatást ismerhették meg az érdeklődők. Dr. Markovits Tamás, Varga Ferenc László és Erőss László bemutatták a teljes gyártási folyamatot, valamint magukat a nyomtatott modelleket is kézbe lehetett venni.
Dr. Hlinka József látványos előadásában a gyorskamerás, a hőkamerás és endoszkópos vizsgálatok eszközeit mutatta be a korszerű diagnosztika területéről. Az évről évre nagy népszerűségnek örvendő program sztárja, a hőkamera működés közben érzékeli a testeket elhagyó elektromágneses sugárzást, így alkotva meg a színes képeket.
A J épületben Vincze Zsolt, Cserni Márton és Fodor Károly várták a látogatókat interaktív bemutatójukkal, ahol az érdeklődők megismerhették egy több szenzorállomást tartalmazó központi érzékelő rendszer működését, amely a detektált objektumokat a kiterjesztett valóság segítségével vizualizálja. A szenzorállomások képesek arra, hogy embereket detektáljanak, így megelőzhetőek olyan balesetek, amikor például egy kisgyerek hirtelen kiszalad az útra a jármű elé.
A Bosch részéről Takács András, a MEMS-érzékelők fejlesztési csoportvezetője izgalmas előadásának köszönhetően a hallgatóság betekintést kaphatott napjaink modern, több tudományterület ismeretanyagára épülő, félvezető alapú (MEMS) érzékelőinek működésébe. Egy nyomásmérő példáján keresztül pedig rávilágított a mikroméretű, elmozduló alkatrészek kialakítását lehetővé tevő szilíciumkristály sajátosságaira. Szóba kerültek még a bonyolult elemkészlet megvalósítási technikái (pl. a nanométer pontosságú plazmamarás), és a légzsákrendszer gyorsulásérzékelője kapcsán annak alkalmazási lehetőségeiről, mérnöki kihívásairól is beszélgethettek az érdeklődők a Bosch mérnökével.
A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar programjai idén is nagy sikert arattak a műszaki tudományok, a technológiai újítások és a járműipari fejlesztések iránt érdeklődők körében a Kutatók Éjszakáján.