Két alkalommal, július végén és augusztus elején is megtartották interaktív workshopjukat a Viadukt fesztiválon Dr. Földes Dávid és Dr. Csonka Bálint, karunkon oktatói.
„A foglalkozás célja az, hogy jó példákon keresztül mutassuk be azokat a közlekedéstervezési megoldásokat, amelyekkel csökkenthetők a gépjárműforgalom negatív hatásai és javítható az életminőség. A műhelyfoglalkozáson megcáfoljuk a leggyakoribb tévhiteket a 15 perces városokkal kapcsolatban, és közösen megtervezzük a Nyugati tér egy lehetséges átalakítását” – avattak be bennünket a részletekbe a közlekedésmérnökök.
Ezt követően a Tilos Rádió Utcarádió című műsorának vendégei voltak, ahol szintén sok érdekességet osztottak meg a hallgatókkal arról, hogy hol és milyen módon reagálnak a változó közlekedési szokásokra (mint például az egyre több sávos utak Amerikában). A műsorból megtudhatjuk, hogy szükséges-e a jogosítvány a közlekedésmérnöki diplomához, melyik korosztály képviseltette magát a workshopon, és természetesen az is szóba került, hogy milyen álláspontok szoktak megjelenni ezeken a foglalkozásokon.
A beszélgetést az alábbi linkeken hallgathatjátok meg 59:10-től: https://tilos.hu/episode/utcaradio/2024/08/02 https://open.spotify.com/episode/7E0WMXUJmPSsz80sX5r32B?si=2b8062333ae24906
„Mindkét workshop jól sikerült, különösen a második alkalom, ahol intenzív beszélgetés alakult ki a különböző közlekedési módokról, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés előnyben részesítéséről, valamint a párhuzamos tömegközlekedésben (pl. metró és villamos) rejlő lehetőségekről. Mindig érdekes és inspiráló látni, milyen sokszínűen gondolkodnak a workshopon részt vevők a városi közlekedésről. A rakparti Viadukt Bárban tartott két foglalkozáson is több szempont előkerült a Nyugati tér átalakítása során: a felüljáró megtartásán és elbontásán túl, a villamosok alternatív nyomvonalon történő vezetéséig” – összegezték élményeiket az előadók.