Menu Close

Az autóiparban minden adott a sikeres karrierhez – interjú Szászi Istvánnal, a Robert Bosch Kft. Autóipari Elektronika Divízió alelnökével

„Az autóiparban minden aszászi istvándott a sikeres karrierhez”

Szakmai kiállításon szinte lehetetlen nem összefutni régi kari hallgatókkal. Így történt ez a zalaegerszegi II. MOBIL konferencián is, ahol Dr. Szászi István, a Bosch alelnöke látogatta meg az alma mater standját.

2018 januárjától vagy a Robert Bosch Kft. Autóipari Elektronika Divízió alelnöke. Hogyan vezetett idáig az utad a Közlekkarról?

A Közlekkart 1992 és 1997 között végeztem el, majd 1997-től 2000-ig doktoranduszi státuszban voltam. 2000-ben ott maradtam tanársegédnek, és két évvel később adjunktus lettem. 2004-ben épült a Bosch Budapesti Fejlesztési Központja, és ekkor döntöttem úgy, hogy eljövök ide. Az első 10-15 fő között voltam, ehhez képest ma már 2500 alkalmazottunk van. Viszonylag korán kijutottam Németországba a Bosch menedzsment-tréning programjával, ahol három évet töltöttem, majd 2009-ben hazatértem. Ekkor vettem át az első komolyabb szerepemet csoportvezetőként, majd a Chassis System osztályvezetője lettem. 2009-ben újabb lehetőségem adódott, hogy Németországba menjek, ahol vice-president lettem a hidraulikus fékrendszerek területén öt évig. Mikor visszatértem Magyarországra, akkor neveztek ki az Autóipari Elektronika Divízió alelnökének, így nagyjából 900 ember munkájáért vagyok felelős ebben a pozícióban.

Gyerekkori álmod volt, hogy mérnök legyél? Miért éppen ezt a szakmát választottad középiskolásként?

A válasz egyszerű: szüleim azt akarták, hogy tanárnak menjek, mert a pedagógusoknak mindig volt munkájuk abban az időben. Nem volt mérnök a családban, és el is tudtam volna képzelni magamnak a matematika-fizika tanári szakot, de én egy kicsit izgalmasabb életre vágytam. Mindig is érdekeltek az autók, így elkezdtem lapozgatni az akkori felvételi tájékoztatót, ahol megtaláltam a Közlekedésmérnöki Kart. A közlekedés nem érdekelt, kifejezetten a járművekkel akartam foglalkozni, és akkor láttam, hogy arra is van lehetőség a karon. Szüleim egy kicsit haragudtak is rám, mondván, rengeteg munkanélküli mérnök van – és ez tényleg így volt akkor Magyarországon, mert 1992-ben még nem volt jelen itthon az autóipar. Arra határozottan emlékszem, hogy ezzel érveltem a szüleimnek: az igaz, hogy minden tanárnak van állása, de gazdag tanárt még nem láttam. Olyan mérnököt láttam, aki munkanélküli, és olyat is, aki nem. De gazdag mérnököt már láttam. Én nem tudom, melyik csoportba fogok majd tartozni, de ha a lehetőség adott, hogy többet kihozzak magamból, akkor én inkább ezt választom, még ha rizikós is. Így utólag belegondolva már ez a döntés is megmutatta a rizikóvállalásomat, mert szeretek olyan dolgokat vállalni, amikben benne van a bukás is és a nyerés is. Engem ez éltet, ekkor tudok igazán kibontakozni.

Ebből az elszántságból azt gondolom, hogy nagyon pedáns hallgató lehettél…

Az első két évben kifejezetten gyenge tanuló voltam, katasztrofális átlaggal. Ez valószínűleg abból adódott, hogy gimnazistaként nem értettem a gépészeti tárgyakhoz. Műszaki rajzból Nyitrai tanár úr háromszor vágott ki, így érthető volt, hogy a ketteseknek is nagyon örültem… Nem találtam önmagam két évig, fogalmam sem volt, hogy mit keresek itt. Az áttörést az okozta, amikor elérkeztünk az Irányítástechnikához. Akkor azt mondtam, hogy megtaláltam azt, amit kerestem. Bármilyen hihetetlen, ezután annyira motivált lettem, hogy ötös átlagokat értem el, Köztársasági ösztöndíjat kaptam. A szakmával együtt megtaláltam az inspiráló példaképet is Bokor József tanár úrban, aki máig jó barátom. Ebből is látszik, hogy milyen nagy szerepe lehet egy ilyen ösztönző személynek a pályaválasztás, szak- vagy szakirányválasztás előtt.

Ha jól tudom, karunk dékánjával, Dr. Varga Istvánnal tankörtársak is voltatok…

Dékán urat nagyon szorgalmas hallgatónak ismertem meg. Az első két évben még külön voltunk, majd a harmadik évtől kerültünk egy tankörbe. Akkor kezdtünk el egyre többet beszélgetni, mikor mind a ketten ugyanarra a tanszékre kerültünk. Ő a közlekedésszervezés automatizálása területén kezdett kutatni, én pedig a dinamikai rendszerek szabályzásával foglalkoztam. A tanszéken és a SZTAKI-ban töltött idő alatt jó barátság alakult ki közöttünk.

A tanulás mellett volt időd valamilyen közösségi tevékenységet is folytatni?

Viszonylag korán jelentkeztem a Kollégiumi Bizottságba, aminek később az elnöke is lettem, így főleg a kollégium életét szerveztem, majd nevelőtanárként is dolgoztam. Összesen tíz évig laktam a Barossban. Doktoranduszként az Irányítástechnika tárgyfelelőse lettem, ami nagy felelősséggel járt, hiszen legalább 300 hallgató vette fel minden félévben.

Feleségeddel mindketten vidékről származtok. Volt róla szó, hogy visszatérjetek a szülővárosotokba?

Nem terveztünk visszamenni. 2004 óta vagy Budapesten vagy Németországban laktunk. A külföldön töltött idő jelentősen befolyásolta az internacionális gondolkodásomat. Megismertem a német kultúrát, és jól is érzem magam benne. Ez nem csupán a nyelvtudásról szól, hanem arról, hogy német kultúra szerint tudok kommunikálni és büszke is vagyok arra, hogy ilyen értékek mentén tudom az embereimet vezetni.

Szoktál visszajárni az egyetemre?

Igen, rendszeresen. Tiszteletbeli docens vagyok a Közlekedés- és Járműirányítási Tanszéken. Pár éve csináltunk egy két kredites szabadon választható tantárgyat is a Bosch-os kollégákkal. Nekem nemcsak az számít, hogy sikeres ipari menedzser legyek, hanem értem a felsőoktatás, a tudománypolitika szerepét, így az a misszióm, hogy az akadémiát, az egyetemet és az ipart kellőképpen összehozzuk. Sajnos kevés olyan ember van, aki mind a három területen jártas.

A Bosch-nál szép számban dolgoznak a KJK-n végzett hallgatók, és sok gyakornokotok is van, ahogy látom.

Valóban, és ennek nagyon örülünk. Mindig is promotáltam, hogy létezik a Közlekkar, csak az a baj, hogy a kollégák nagy része még mindig nem igazán ismeri. Sokakban él az a téves kép, hogy itt csak forgalomszervezőket képeznek – pedig nem. Ha ma valaki megkérdezné tőlem ipari szakemberként, hogy milyen magánegyetemet hoznék létre, mindenképpen az autóiparban gondolkodnék. Nagy potenciál van a Közlekkarban, és remélem, hogy ezt sok hallgató felismeri. A Kar kommunikációján is van javítanivaló ilyen tekintetben, jobban kellene azt hangsúlyozni, hogy ha idejön egy jó képességű középiskolás diák, belőle keresett autóipari mérnök lesz. A pályaválasztás előtt álló fiataloknak jól kell felmérniük a lehetőségeiket – az autóiparban pedig minden adott egy sikeres karrier befutásához. Ez nem csak Boschra igaz, hanem az összes cég nevében elmondható. Olyan megatrendeken dolgozhatnak a mostani és leendő mérnökök, mint az autonóm járművek, az e-mobility vagy a connectivity, ráadásul külföldre sem kell menniük.

Mit üzensz a hallgatóknak?

Higgyétek el, hogy ma a leginnovatívabb autóipari projekteken lehet dolgozni Magyarországon. Nyissátok fel a szemeteket, és vegyétek észre az előttetek álló lehetőségeket. Ez a legfontosabb.

Köszönöm az interjút! További sok sikert kívánok a munkádhoz!

Dózsa Eszter