Tudtad, hogy a Műegyetem első, és ez idáig egyetlen női dékánja a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kart vezette?
Nem véletlen, ez is mutatja, mennyire fontosnak tartjuk, hogy minél több középiskolás lány válassza a mérnöki szakmát, hogy minél többen válasszátok a közlekedésmérnöki, járműmérnöki vagy a logisztikai mérnöki pályát!
Videóink, interjúink segítségével most megpróbálunk végig vezetni titeket a Közlekkaron, megmutatni, hogy miket tanulhattok, ha hozzánk felvételiztek, és azt is megnézhetitek, egykori hallgatóink milyen érdekes szakmákban találták meg önmagukat az egyetem elvégzése után.
A KJK idén is jövőbe mutató, izgalmas programokkal várja a technológia és a műszaki tudományok iránt érdeklődő Lányokat!
Kíváncsi vagy rá, hogyan tudsz a „jövőbe látni” szimulációs gépek segítségével? Vagy hogyan lehet egy balesetet megelőzni logisztikai mérnökként? A határ szó szerint a csillagos ég! Azt is megtudhatod, mit csinál egy légiforgalom irányító! A program során lehetőséged nyílik újratervezni egy városi teret, valamint bepillantást nyerhetsz abba is, hogy milyen módokon lehet ezt a várost élhetőbbé tenni a kerékpározás, a megosztott elektromos autók és önvezető kisbuszok segítségével!
„A közlekedés jövője – az önvezető autóktól a drónos baleseti helyszínelésig” című programunkon egy „hardware-in-the-loop” szimuláció során megismerkedhetsz egyedi fejlesztésű elektromos gokartunkkal. És még azt is megtudhatod, hogyan lehet drón segítségével feltérképezni egy „baleseti helyszínt”!
A részletekért kattints IDE !
Ha pedig még nem regisztráltál, ITT és ITT gyorsan megteheted! 🙂
Várunk szeretettel!
Azt gondoltad, mérnök csak fiúkból lehet?
Lengyel Henrietta az önvezető autók irányítási rendszerét mutatja be a Műegyetem Nyílt Napján.
Lukács Judit kollégánk épp a szakítószilárdságról tart bemutatót a Lányok Napján.
Dr. Horváth Eszter a Járműelemek és Jármű-szerkezetanalízis Tanszék munkatársa épp egy 3D nyomtatót programoz.
„Már egészen korán, 15-16 éves koromban megcsapott a kerozingőz”
Dr. Markovits-Somogyi Rita, a HungaroControl Zrt. munkatársa mesél Közlekkaros élményeiről, az egyetemen megszerzett tudás hasznosításáról, és arról, hogyan vezetett az útja a légiközlekedés területére.
„Egy barátnőm megkért, hogy hozzak neki tájékoztató füzetet a KJK-ról – fél évre rá itt kötöttem ki.”
A Közlekkaron nemcsak diplomát, hanem élményeket és közösséget kap az ember. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók a szakmájukon kívül is fejlesszék magukat és ezt én a KJK-n teljes mértékben megkaptam.
Olvasd el interjúnkat!
„Mindenképp mérnök akartam lenni!”
Amit nekem a KJK adott, az felejthetetlen. A feladatok abszolválása mindig nagy kreativitást igényel. Nagy előnye a KJK-nak a jó közösség, hiszen bármilyen probléma adódott, mindig együtt oldottuk meg.
Olvasd el mit mesél egykori hallgatónk a Közlekkarról!
„Már középiskolában körvonalazódott az, hogy logisztikai mérnök szeretnék lenni”
Szűcs Edina, egykori hallgatónk mesél arról, milyen szerteágazó, érdekes feladatai vannak egy logisztikai mérnöknek, és hogy miért érdemes a Közlekkaron tanulni.
„Közlekkarosként egy olyan összetartozó közösség része lehet az ember, ahol bármikor, bármilyen probléma esetén számítani tud szaktársaira. Mindez a mérnöki csapatmunkában is megmutatkozik, ahol a hétköznapi kihívások teszik lehetővé a folyamatos emberi és szakmai fejlődést.”
– Pintér Réka
„Ezen a karon mindenki megtalálhatja a saját társaságát, akivel egy egész életen át emlékezhetnek vissza arra, hogy milyen jó volt a Közlekkarra járni.”
– Pusztai Eszter
„Elsősorban azért szerettem volna mérnöknek tanulni, mert a feladatmegoldás, az optimum keresése és a tervezés áll közel hozzám. Azért jó közlekkarosnak és különösen logmérnök hallgatónak lenni, mert az oktatók nagyon jól képzettek és magas szintű tudást lehet tőlük átvenni.”
– Domaniczki Viktória
A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon 3 alapszakon indítunk képzést. Hogy megtudd, melyik szakon mit tanulhatsz és milyen karrier áll előtted, ha hozzánk felvételizel, nézd meg videóinkat!
Legyél te is járműmérnök!
Önvezető autókat terveznél? A vasúti- vagy a vízi járművek érdekelnek vagy a repülők működése foglalkoztat? Akkor itt a helyed.
Legyél te is közlekedésmérnök!
Megterveznéd a vonatok menetrendjét vagy egy város közlekedési hálózatát? Meghatároznád, milyen rendszerben közlekedjenek majd az önvezető autók? Vagy inkább a légiirányítás érdekel? Akkor itt a helyed.
Legyél te is logisztikai mérnök!
Érdekel, hogyan jut el a neten megrendelt drón a világ másik feléről az ajtódig? Tudni akarod, miért megy gördülékenyen a munka egy gyártóüzemben, vagy éppen a reptéri csomagok szortírozásánál? Akkor itt a helyed.
Engedd el a kormányt!
Az önvezető autók nemcsak a jövő csodái, hanem a jelen valósága. Oktatóink, kutatóink azon dolgoznak, hogy hamarosan biztonságosabb, egyszerűbb módon közlekedhessünk az autonóm járműveknek köszönhetően. Azt pedig, hogy hol tartunk most, megnézheted a videóban. És talán meglepő lesz, de a film minden szeplője a valóságban is a Közlekkaron dolgozik!
Fenntartható, környezetbarát, biztonságos, autonóm
Ma már elengedhetetlen, hogy a közlekedés szervezésében, a járművek tervezésében, az áruszállítás területén kiemelt szerepet kapjon a környezettudatosság, a fenntarthatóság és a biztonság. Ehhez sokban hozzájárul majd az autonóm, azaz önvezető járművek széleskörű elterjedése. De mit is nevezünk önvezetőnek? Hogyan alakítja majd át a mindennapjainkat, ha autonóm buszok visznek minket az iskolába, vagy önvezető, intelligens drónok szállítják ki rendeléseinket egészen az ajtóig? Kattints e-learning oldalunkra, és tudj meg még többet a jövő közlekedéséről.
Ha tetszett amit láttál és ha szeretnél még többet megtudni rólunk, kövesd Facebook és Instagram oldalunkat, és persze iratkozz fel Youtube csatornánkra is!