Menü Bezárás

Lányok Napja

Tudtad, hogy a Műegyetem első, és ez idáig egyetlen női dékánja a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kart vezette?

Nem véletlen, ez is mutatja, mennyire fontosnak tartjuk, hogy minél több középiskolás lány válassza a mérnöki szakmát, hogy minél többen válasszátok a közlekedésmérnöki, járműmérnöki, logisztikai mérnöki vagy repülőmérnöki pályát!

Videóink, interjúink segítségével most megpróbálunk végig vezetni titeket a Közlekkaron, megmutatni, hogy miket tanulhattok, ha hozzánk felvételiztek, és azt is megnézhetitek, egykori hallgatóink milyen érdekes szakmákban találták meg önmagukat az egyetem elvégzése után.

A KJK idén is jövőbe mutató, izgalmas programokkal várja a technológia és a műszaki tudományok iránt érdeklődő Lányokat!

Jelentkezz programjainkra:

Így alakíthatod a közlekedés jövőjét – a vasúttól a logisztikán át a légiforgalmi irányításig

A közlekedés jövője – az önvezető autóktól a drónos baleseti helyszínelésig

Tematikus programok

St épület, 103-as helyiség
09:00 – 09:40

Hogyan irányítjuk a vasúti forgalmat? Próbáld ki szimulátoron!

Megelőzhetők az emberi tévedések a vasúti forgalomirányításban? Remélhetőleg igen! Most kipróbálhatod egy vasúti forgalom irányítására kifejlesztett szimulátoron, hogy milyen műszaki lehetőségek állnak rendelkezésre a tévedések, rossz döntések megelőzésére.

L épület, Logisztikai labor
10:00 – 10:40

LLL avagy Lányok a Logisztikai Laborban

A program során a résztvevők megismerkedhetnek az ipar 4.0-s technológiákkal a BME korszerű Logisztikai Laborjában. Interaktív feladatokon keresztül mutatjuk be a logisztikai mérnökök munkáját, gyakorlati feladatokon keresztül kipróbálhatják magukat. A részvétel feltétele egy munkavédelmi oktatás megismerése és aláírása, melyet kérjük nyomtassanak ki és hozzák el magukkal a résztvevők.

J épület, 309-es helyiség
11:00 – 11:40
12:00 – 12:40

A légiforgalmi irányítás jelene és jövője

Mit csinál egy légiforgalom irányító? A HungaroControl Zrt. támogatásával létrehozott laboratóriumban a légiforgalmi irányításhoz kapcsolódó oktatási és kutatási tevékenységeket mutatjuk be. És kipróbálhatod azt is, hogyan landolnál egy repülővel.

St épület, 427-es helyiség
12:00 – 12:40
11:00 – 11:40

Jövő városi tereinek újratervezése

Amiért egyre többen használnak autót, egyre gyakoribbá válnak a dugók, nő a környezetszennyezés és a parkoló autók is sok helyet foglalnak. Kíváncsi vagy hogyan oldja ezt meg egy közlekedésmérnök? A foglalkozáson olyan megoldásokat mutatunk be, amelyek segítenek élhetőbbé tenni a várost, például kerékpározás, megosztott elektromos autó és önvezető kisbusz. Sőt egy városi teret is újratervezhetsz!

St épület, 123-as helyiség
09:00 – 09:40

Autonóm járművek a gyakorlatban

A foglalkozás során bemutatjuk a járműmechatronika szakirány laborját. Szimulációs szoftverekkel, modellautókkal és robotikai készletekkel illusztráljuk az autóipari szenzorok és a fejlett vezetéstámogató rendszerek működését. Ezt követően a BME és a SZTAKI által fejlesztett Lexus RX450h önvezető tesztautó is bemutatásra kerül az St. épület előtti parkolóban.

J épület, csarnok
10:00 – 10:40

Balesetfeldolgozási eljárások a drónfelvételektől a szimulációs elemzésig

A kiscsoportos foglalkozás keretében bemutatjuk egy „baleseti helyszín” feldolgozását drón segítségével, mely alapján 3D környezetet hozunk létre. Az így rögzített környezetet alapul véve járműmozgás szimulációs program segítségével rekonstruáljuk a „balesetet”.

 

Lengyel Henrietta az önvezető autók irányítási rendszerét mutatja be a Műegyetem Nyílt Napján.

Lukács Judit kollégánk épp a szakítószilárdságról tart bemutatót a Lányok Napján.

Dr. Horváth Eszter a Járműelemek és Jármű-szerkezetanalízis Tanszék munkatársa épp egy 3D nyomtatót programoz.

„A közösségi élet is szerepet játszott abban, hogy jelentkezzek mesterképzésre.”

Interjú Kovács Dórával, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar logisztikai mérnök szakos hallgatójával, a Hallgatói Képviselet alelnökével. Olvasd el interjúnkat!

„Már egészen korán, 15-16 éves koromban megcsapott a kerozingőz”

Dr. Markovits-Somogyi Rita, a HungaroControl Zrt. munkatársa mesél Közlekkaros élményeiről, az egyetemen megszerzett tudás hasznosításáról, és arról, hogyan vezetett az útja a légiközlekedés területére.

„Egy barátnőm megkért, hogy hozzak neki tájékoztató füzetet a KJK-ról – fél évre rá itt kötöttem ki.”

A Közlekkaron nemcsak diplomát, hanem élményeket és közösséget kap az ember. Fontosnak tartom, hogy a hallgatók a szakmájukon kívül is fejlesszék magukat és ezt én a KJK-n teljes mértékben megkaptam.
Olvasd el interjúnkat!

„Mindenképp mérnök akartam lenni!”

Amit nekem a KJK adott, az felejthetetlen. A feladatok abszolválása mindig nagy kreativitást igényel. Nagy előnye a KJK-nak a jó közösség, hiszen bármilyen probléma adódott, mindig együtt oldottuk meg.
Olvasd el mit mesél egykori hallgatónk a Közlekkarról!

„Már középiskolában körvonalazódott az, hogy logisztikai mérnök szeretnék lenni”

Szűcs Edina, egykori hallgatónk mesél arról, milyen szerteágazó, érdekes feladatai vannak egy logisztikai mérnöknek, és hogy miért érdemes a Közlekkaron tanulni.

„Köz­lek­ka­ros­ként egy olyan össze­tar­to­zó kö­zös­ség ré­sze le­het az em­ber, ahol bár­mi­kor, bár­mi­lyen prob­lé­ma e­se­tén szá­mí­ta­ni tud szak­tár­sa­ira. Min­dez a mér­nö­ki csa­pat­mun­ká­ban is meg­mu­tat­ko­zik, ahol a hét­köz­na­pi ki­hí­vá­sok te­szik le­he­tő­vé a fo­lya­ma­tos em­be­ri és szak­mai fej­lő­dést.”
– Pintér Réka

„Ezen a ka­ron min­den­ki meg­ta­lál­hat­ja a sa­ját tár­sa­sá­gát, aki­vel egy egész élet­en át em­lé­kez­het­nek vissza ar­ra, hogy mi­lyen jó volt a Köz­lek­kar­ra jár­ni.”
– Pusztai Eszter

„El­ső­sor­ban azért sze­ret­tem vol­na mér­nök­nek ta­nul­ni, mert a fe­la­dat­meg­ol­dás, az op­ti­mum ke­re­sé­se és a ter­ve­zés áll kö­zel hoz­zám. Azért jó köz­lek­ka­ros­nak és kü­lö­nö­sen log­mér­nök hall­ga­tó­nak len­ni, mert az ok­ta­tók na­gyon jól kép­zet­tek és ma­gas szin­tű tu­dást le­het tő­lük át­ven­ni.”
– Domaniczki Viktória

A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon 4 alapszakon indítunk képzést. Hogy megtudd, melyik szakon mit tanulhatsz és milyen karrier áll előtted, ha hozzánk felvételizel, nézd meg videóinkat!

Legyél te is járműmérnök!

Önvezető autókat terveznél? A vasúti- vagy a vízi járművek érdekelnek vagy a repülők működése foglalkoztat? Akkor itt a helyed.

Legyél te is közlekedésmérnök!

Megterveznéd a vonatok menetrendjét vagy egy város közlekedési hálózatát? Meghatároznád, milyen rendszerben közlekedjenek majd az önvezető autók? Vagy inkább a légiirányítás érdekel? Akkor itt a helyed.

Legyél te is logisztikai mérnök!

Érdekel, hogyan jut el a neten megrendelt drón a világ másik feléről az ajtódig? Tudni akarod, miért megy gördülékenyen a munka egy gyártóüzemben, vagy éppen a reptéri csomagok szortírozásánál? Akkor itt a helyed.

Legyél te is repülőmérnök!

Ha érdekel a légiközlekedés, és szeretnél akár több száz tonnás repülőgépeket vezetni, akkor válaszd a repülőmérnöki alapképzést!

Engedd el a kormányt!

Az önvezető autók nemcsak a jövő csodái, hanem a jelen valósága. Oktatóink, kutatóink azon dolgoznak, hogy hamarosan biztonságosabb, egyszerűbb módon közlekedhessünk az autonóm járműveknek köszönhetően. Azt pedig, hogy hol tartunk most, megnézheted a videóban. És talán meglepő lesz, de a film minden szeplője a valóságban is a Közlekkaron dolgozik!

Fenntartható, környezetbarát, biztonságos, autonóm

Ma már elengedhetetlen, hogy a közlekedés szervezésében, a járművek tervezésében, az áruszállítás területén kiemelt szerepet kapjon a környezettudatosság, a fenntarthatóság és a biztonság. Ehhez sokban hozzájárul majd az autonóm, azaz önvezető járművek széleskörű elterjedése. De mit is nevezünk önvezetőnek? Hogyan alakítja majd át a mindennapjainkat, ha autonóm buszok visznek minket az iskolába, vagy önvezető, intelligens drónok szállítják ki rendeléseinket egészen az ajtóig? Kattints e-learning oldalunkra, és tudj meg még többet a jövő közlekedéséről.

Ha tetszett amit láttál és ha szeretnél még többet megtudni rólunk, kövesd Facebook és Instagram oldalunkat, és persze iratkozz fel Youtube csatornánkra is!

Tervezd velünk a jövőt!