Menü Bezárás

BSc tanterv váltás

Tájékoztató a 2016 szeptemberétől induló új alapképzésre történő tanterv váltással kapcsolatos lehetőségről.

  1. A három alapszakunkon új tantervet vezetünk be, amelyek az újonnan beiratkozó elsős hallgatókkal együtt, felmenő rendszerben indul el.

  2. A jelenleg a Karon tanuló BSc hallgatók számára a régi tanterv szerint továbbra is biztosítva lesz a régi tanterv és tantárgyak szerinti oktatás.

  3. Lehetőség van azonban átjelentkezni az új tantervre is, de ez egyelőre nem oldható meg az oktatói kapacitás hiánya miatt teljes körűen, mert nem tudjuk a régi és az új tanterv szerinti teljes tárgykínálatot párhuzamosan kínálni.

  4. 2016 szeptemberében konkrétan az egyes szakokon az alábbi új tantervnek megfelelő félévek indulnak:

    • közlekedésmérnök, csak az 1. félév
    • járműmérnök, csak az 1. félév
    • logisztikai mérnök, az 1. és a 3. félév

    Az új tanterv felfutásával fokozatos elérhetővé válik a teljes tárgykínálat, így 2017 szeptemberében már a 3. félév (logisztikán már a az 5. félév is) is és így tovább.

  5. A számításaink szerint a fenti korlátok miatt, most nagyon kevés hallgatónak éri meg átmenni az új képzésre, de ennek ellenére ezt mindenki számára biztosítjuk.

  6. A tanterv-váltás technikailag egy a neptunban kitöltendő “601K Kérelem a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon tanterv-váltásra” űrlap kitöltésével lehetséges. A tanterv váltás után az új tantervbe átkerülve lehetőség van a régi tárgyak elfogadtatására, ami a tantárgy befogadási táblázatok (mellékelve) rendje alapján történik.

Járműmérnök BSc tárgymegfeleltetési táblázat
Közlekedésmérnök BSc tárgymegfeleltetési táblázat
Logisztikai mérnök BSc tárgymegfeleltetési táblázat