Menü Bezárás

József Nádor emlékérmet kapott Takács János, a KJK professzor emeritusa

József Nádor emlékérmet vehetett át Józsa János rektortól a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Gépjárműtechnológiai Tanszékének professzor emeritusa. Takács János kimagasló oktató-nevelő és tudományos tevékenységével, valamint az utánpótlás nevelésben nyújtott teljesítményével évtizedek óta segíti a mindennapi életet a KJK-n.

Elhunyt Dr. Pásztor Endre, a Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék Professzor Emeritusa

Mély sajnálattal tudatjuk, hogy életének 89. évében elhunyt Dr. Pásztor Endre egyetemi tanár, Professor Emeritus. Gyászszertartására 2018. július 5-én 11:00 órakor, a római katolikus vallás szertartása szerint az alsógödi Pázmány Péter utcai temetőben kerül sor, amit az alsógödi Szent István templomban gyászmise követ. Az elhunytat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem saját halottjának tekinti.

Követelményrendszer módosítás

Az általános járműgéptan (BMEKOVJA112) tantárgy követelmény rendszere a 2018/2019. tanév I. félévétől (2018. szeptemberében induló kurzusokkal kezdődően) kisebb mértékben az alábbi linek találhatóak szerint megváltozik (változások piros színnel kiemelve).

“A képzés legfontosabb részei a fiatalok”

Dr. Veress Árpád, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszék egyetemi docense a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Ennek kapcsán készült interjú oktatónkkal, akit a járműmérnöki alap és mesterképzés szakfelelőseként végzett sikeres oktatói tevékenységének a gyakorlatban is hasznosítható tudományos eredményeiért kapott elismerést.

Az interjút a www.bme.hu-n olvashatják.

Fotó: Philip János

Címlapon Dr. Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja

A Közlekedésvilág júniusi számában interjút olvashatnak a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karának dékánjával. A cikkben Dr. Varga István beszél a közlekedés jövőjéről, a technológiai fejlődés által generált új kihívásokról, valamint arról, hogy miért látta szükségesnek, hogy új, autonóm járműirányítási mérnök mesterszakot indítson a KJK.

Az interjút a Közlekedésvilág 2018. júniusi számában olvashatják.

Reggelivel várta a biciklivel munkába érkezőket a KJK

A Fenntarthatósági Nap keretében május 30-án reggelivel várta az St. épület aulájában a biciklivel érkező munkatársakat a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar. Az első alkalommal megrendezett esemény célja a környezetbarát, fenntartható munkahelyi ingázás népszerűsítése volt.

A KJK is bemutatkozott a II. MOBIL Zalaegerszeg Szakkiállításon

Második alkalommal került megrendezésre Zalaegerszegen a MOBIL Járműipari és Logisztikai Szakkiállítás, Konferencia. A rendezvényen a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem is képviseltette magát, bemutatva a továbbtanulási lehetőségeket, elsősorban a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai Karon.

Gépi Látás képzés hallgatók számára

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara “Bevezetés a Gépi Látásba” címmel ingyenes kétnapos oktatást szervez az érdeklődő hallgatók számára.

Időpont: 2018. június 14-15. 8:30-14:00
Helyszín: BME St. 101.

Szervező: Dr. Bécsi Tamás (becsi.tamas@mail.bme.hu)
Az alkalmat tartja: Barta Áron, rezidens mérnök, a Robert Bosch Kft. fejlesztője.
A kurzus elvégzéséhez a MATLAB programozási ismeretek előnyt jelentenek.

Maximális létszám: 28, jelentkezés az online jelentkezési lap kitöltésével lehetséges.

Innovation Day a zsámbéki tesztpályán

Az Innovation Day by drivingcamp 2016 óta a vezetés szerelmeseinek, illetve a jövő technológiái iránt elkötelezett cégek és magánszemélyek egyik legfontosabb fóruma, találkozási pontja. A 2018. május 23-i rendezvény központi témája a vezetéstámogató rendszerek szerepe, az autonóm autózás jelene és jövője a közúti közlekedésben.