Mély fájdalommal tudatjuk, hogy életének 78. évében elhunyt kollégánk, barátunk, Dr. Zobory István professor emeritus, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar egykori dékánja.
Emlékét szívünkben őrizzük.
Dr. Zobory István, a Közlekedésmérnöki Kar egykori dékánja
Zobory István 1944-ben született. Általános- és középiskoláit Budapesten végezte, 1962-ben érettségizett a Madách Imre Gimnázium humán tagozatán. 1962 és 1967 között az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetemen tanult, ahol 1967-ben közlekedésmérnöki oklevelet szerezett.
1967-ben állt munkába a Ganz-MÁVAG Mozdony-, Vagon és Gépgyárban, ahol a Hajtóműtervezési Osztályon tervezőmérnökként vasúti vontatójárművek erőátviteli berendezéseinek fejlesztésével foglalkozott.
1968-tól az Eötvös Lóránd Tudományegyetem esti tagozatán matematikai tanulmányokat folytatott és 1974-ben alkalmazott matematikusi oklevelet szerezett. Hat éves tervezőmérnöki gyakorlat után felvételt nyert hazai ösztöndíjas aspirantúrára a BME Vasúti Járművek Tanszékére, így 1973-tól a BME Vasúti Járművek Tanszékén dolgozott. Kutatómunkája a vasúti vontatójárművek sztochasztikus terhelési viszonyainak vizsgálatára irányult. 1976-ban műszaki doktori címet szerezett a „Vasúti vontatójárművek terhelési folyamatának vizsgálatára és a terhelésállapot-eloszlás alkalmazása hidrodinamikus hajtásrendszerek tervezésében” c. értekezése alapján. A műszaki tudomány kandidátusa fokozatot 1981-ben szerezte meg, 1983-ban nevezték ki egyetemi docenssé. 1993-ban megszerezte a műszaki tudomány doktora tudományos címet.
Nyugállományba vonulása évében, 2014-ben a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Tanácsa professzor emeritus címmel ruházta fel.
1985-től megbízást kapott a Közlekedésmérnöki Kar angol nyelvű képzésének kari felelősként való irányítására. 1986-ban tanszékvezetőnek nevezték ki a BME Vasúti Járművek Tanszékére, mely beosztást 2009-ig, 65-ik életévének betöltéséig látta el.
1991–2009-ig a Kar gépészmérnöki szakának szakvezetői teendőit, 1996-tól a járműgépész szakmérnöki szak szakvezetői feladatát egészen a 2014. júniusi nyugállományba vonulásáig ellátta. 2002–2014-ig vezetője volt a Kar Kandó Kálmán Gépészeti Tudományok Doktori Iskolának.
1989-től a Közlekedésmérnöki Kar idegen nyelvű képzésért és nemzetközi kapcsolataiért felelős dékánhelyettesévé nevezték ki. 1990-ben a Közlekedésmérnöki Kar oktatói-kutatói gyűlése a Kar dékánjává választotta, és 1997-ig a Közlekedésmérnöki Kar dékánja volt.
A Magyar Tudományos Akadémia Gépszerkezettani Tudományos Bizottságának Tribológiai Albizottsága 1987-ben, a Gépszerkezettani Bizottsága 1993-ban, MTA Közlekedéstudományi Bizottsága pedig 1994-ben választotta tagjává. Az MTA Gépszerkezettani Bizottságát két, 3 éves cikluson át elnökként irányította. 1989 óta a Gépipari Tudományos Egyesület Gördülőanyag Szakosztályának elnöke volt.
Szakmai és tudományos munkájában kezdetben tervezőmérnökként vasúti járművek erőátviteli berendezéseinek fejlesztésével, konstrukciójával, üzemi méretezésével foglalkozott. Az utóbbi években tudományos munkája a sztochasztikus jármű-rendszerdinamika, többek között a járműegységek, járműfüzérek, forgóvázak, hajtás- és fékrendszereinek dinamikája és kontrollja, a vasúti pálya-jármű rendszer, a csúszó/gördülő kontaktusok súrlódásos erőátadási és kopási problémái, valamint a sztochasztikus szimuláció és jármű-megbízhatóság témaköreire tejed ki. Fáradhatatlanul munkálkodott egy különleges vasúti pályaminősítő jármű, mozgó laboratórium megvalósításán. Több, mint 250 publikáció szerzője, az ezekre kapott ismert citációk száma több, mint 200.
Igen széleskörű konferencia szervezői tevékenysége, számos nemzetközi tudományos konferencia szervezésében, megvalósításában vett részt, bizottsági tagként, titkárként vagy elnökként. 1988 óta szervezte a Járműrendszerdinamika, Identifikáció és Anomáliák (VSDIA) című, kétévente megrendezésre kerülő, angol nyelvű nemzetközi konferencia sorozatot, melynek két évtizede rendre az elnöke is volt, 1989-től pedig előbb szervezőbizottsági tagként, majd elnökként szervezte a három évente esedékes Nemzetközi Vasúti Forgóváz és Futómű (BOGIE) konferenciákat. Mindkét konferencia-sorozat esetében az elmúlt két évtizedben a konferencia kiadvány szerkesztése is nevéhez fűződött. Ezeken túlmenően számos egyéb külföldi konferencia tudományos bizottságának tagja volt, így a Confrence on Contact Mechanics and Wear of Rail/Wheel Systems konferenciák Vancouverben, Tokióban és Göteborgban megtartott világkonferenciáin.
1998-ban a BME Közlekedésmérnöki Kar felterjesztése alapján az Oktatási Minisztérium Apáczai Csere János díjban, 2000-ben pedig az MTA és a MÁV Rt. által alapított Mikó Imre díjban részesült. 2004-ben a MÁV Rt. „Mérnök-professzori” címmel tüntette ki. 2008-ban a Magyar Köztársaság Elnöke a „Köztársasági Érem Tiszti Keresztje” kitüntetésben részesítette. 2018-ban a Gépipari Tudományos Egyesület Pattantyús Ábrahám Géza-egyesületi díjat adományozott számára. Az MTA Eötvös-koszorú díját betegsége miatt már nem tudta átvenni.
A „professzor úr”, a „tanár úr” oktató-nevelő munkája példaként áll előttünk. Szívügyének tekintette az oktatást, az ismeret-átadást mind fejlesztésében, mind megvalósításában. Lelkes előadásaira, mintaszerű táblaképeire mindenki emlékszik, aki találkozott vele. Nagy hangsúlyt fektetett a tehetséges fiatal hallgatók tanítására, tudományos életbe való bevonására. A mércét mindenkor magasra helyezte, példamutató munkájában a precizitás, a teljeskörűség, a megalapozottság meghatározó volt. Életpályája követendő példaként áll előttünk.