Menü Bezárás

Szerző: Görömbölyi Vanda

A kar munkatársai is közreműködtek a Béres Gyógyszergyár Zrt. telephelyfejlesztési koncepciójának kidolgozásában

A projektben részt vettek (balról jobbra): Kellner Mária (Béres Gyógyszergyár Zrt.), Somogyi Attila (Jungheinrich Hungária Kft.), Bóna Krisztián (Budapesti Műszaki Egyetem, ALRT), Zupán András (Jungheinrich Hungária Kft.), Vresics József (Béres Gyógyszergyár Zrt.) és Budainé Nagy Erzsébet (Béres Gyógyszergyár Zrt.)

A KJK Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék munkatársaival együttműködésben készített hosszú távú telephelyfejlesztési koncepciót a Béres Gyógyszergyár Zrt., amely kapcsán felmerült, hogy a 2006-ban átadott késztermékraktár, valamint a 2015-ben elkészült, elsősorban alap- és csomagolóanyag tárolására használt vegyes raktár kapacitását hogyan lehetne rövid távon jelentősen növelni. A javaslat szerint leginkább a szűkfolyosós raktártechnológia jelenthette a költséghatékony megoldást.

A beruházás megvalósításáról a Supply Chain Monitor számolt be. A cikk itt olvasható.

Forrás: Supply Chain Monitor

„A jövő Te vagy!” – ÚNKP-s kutatások és kiválóságok a Műegyetemen online konferencia

Az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) a Kormány által a nemzeti felsőoktatási kiválóság támogatására alapított ösztöndíjprogram. A KJK-n a 2020/2021-es tanévben 13 pályázó részesült a program nyújtotta támogatásból. A sikeres pályázók számára nyújt bemutatkozási lehetőséget „A jövő Te vagy!” – ÚNKP-s kutatások és kiválóságok a Műegyetemen című nagyszabású egyetemi rendezvény. A konferencia május 19-én 10:00-16:00 óra között online keretek között zajlik, Microsoft Teams alkalmazáson keresztül.

Rohács Dániel tanszékvezető elnökletével megalakult a Magyarországi Drón Koalíció

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Széchenyi István Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, valamint a HungaroControl Zrt. kezdeményezésére megalakult a Magyarországi Drón Koalíció. A szervezet elnöke Rohács Dániel, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Repüléstudományi és Hajózási Tanszékének vezetője.

Palkovics László miniszter a keddi sajtótájékoztatón elmondta, a drónokkal összefüggő gazdasági lehetőségek indokolják a magyarországi drón koalíció létrehozását, ugyanis az Európai Bizottság becslései szerint 20 év múlva több mint 100 ezer embert foglalkoztatnak majd a drónokkal összefüggő területek, amelyeknek a gazdasági hatásai elérik vagy meghaladják majd a 10 milliárd eurót. Magyarország is szeretne ehhez a folyamathoz csatlakozni és előkelő helyet kíván kivívni magának a drónok alkalmazása, kutatása és gyártása területén – fűzte hozzá a miniszter.

Intelligens egyéni védőeszközök – a jövő, vagy az okos egyéni védőeszközök már a jelen?

Intelligens egyéni védőeszközök – a jövő, vagy az okos egyéni védőeszközök már a jelen? címmel tartott online előadást Hegedűs Miklós a CE-MM Kft. ügyvezetője, munkavédelmi
szakmérnök, kamarai szakértő a BME KJK MTK munkavédelmi szakmérnök és szakember hallgatói és  tanárai számára. Az előadás témáiról, az egyéni védőeszközök fontosságáról itt olvashatnak.

KJK-s sikerek az OTDK-n

Karunk hallgatói szép sikereket értek el az idei OTDK Műszaki Tudományi Szekciójában. Joggal lehetünk büszkék fiatal kutatóinkra, akik négy I., három II., két III. és két különdíjas eredménnyel kiválóan helyt álltak az erős mezőnyben. Köszönjük az összes résztvevő hallgatónknak és felkészítő mentoraiknak a kari TDK munkák eredményeinek széles közönség előtti bemutatását. Az eredmények itt olvashatók.

További sok sikert kíván karunk a TDK-n és az OTDK-n résztvevő hallgatóknak egyaránt!

Megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program 2021/2022. tanév pályázati kiírásai

Megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati felhívásai, amelyekről bővebb tájékoztatást itt olvashatnak.

A pályázatok 2021. április 20-tól nyújthatók be.

A pályázatok benyújtási határideje:

  • Alapképzés, Mesterképzés, Doktori hallgató, “Tudománnyal fel!” (doktorvárományosok és posztdoktorok) pályázati kategóriában: 2021. május 20.
  • Bolyai+ pályázati kategória esetében: 2021. június 22.
  • „Tehetséggel fel” pályázati kategória esetében: 2021. június 28.

A pályázatok benyújtásáról itt olvashatnak.

A Központi Tanulmányi Hivatal a https://kth.bme.hu/aktualitasok/aktualis/2072/ linken tette közzé a pályázat benyújtásához szükséges tanulmányi eredmények igazolására szolgáló dokumentumok kiadásának rendjéről szóló cikket.

Kérdés esetén a kari ÚNKP ügyintéző ad felvilágosítást: Mózer Krisztina mozer.krisztina@kjk.bme.hu

Online tájékoztató a brüsszeli von Karman Institue által hirdetett gyakornoki és továbbképzési lehetőségekről

The von Karman Institute for Fluid Dynamics invites you to attend an online info session about its academic programmes on Friday 23rd of April from 12:00 to 13:00 (Brussels CEST).

This gives you, graduate and undergraduate students, the opportunity to enroll in short-duration specializations in fluid dynamics, essential research’s field which contributes to the scientific development of your country in several domains as aerospace, turbomachinery, industrial processes, environment (including atmospheric flow, renewable energy and pollutions and explosions) and fluids engineering and measurement.

A WESSLING Tudásközpont szakemberei is bekapcsolódtak előadókként a BME posztgraduális képzésébe

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 2015-ben indította el először a specialista munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések kivizsgálása területén elnevezésű posztgraduális képzését, amelyet a jogszabályi és szemléletbeli, módszertani változások nyomán nemrég megújítottak. Az alapvetően munkavédelmi szakmérnökök számára indult képzés során valós problémákat bemutató esettanulmányok, csoportos órai és házi feladatok, hagyományos és laboratóriumi gyakorlatok segítik az elméleti alapozó és a szakmai ismeretek megértését, elsajátítását.

A képzésről és a Wessling által tartott előadásokról bővebben itt olvashatnak.