Távolról is képesek önvezető járműveket irányítani és egy profi pilóta vezetési képességeit is felülmúlják az új, részben egyetemi tulajdonú vállalkozások termékei.
„Az innovatív termékeik mellett a két vállalkozás létrejöttének különös jelentőségét az adja, hogy a tudományos műhelyekben létrejött szellemi terméket az egyetem tulajdonosi részvételével létrejövő vállalkozásokban hasznosítják, és így az üzleti működés során keletkező nyereséget visszaforgatják a felsőoktatásba” – fogalmazott Szalay Zsolt, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (BME KJK) Gépjárműtechnológia Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára. Elárulta, 5-5 kutatómérnök alapító részvételével, kétéves előkészítő munka eredményeként 2023. május 16-án jegyezték be a két céget, amelyek a tanszéken működő kutatócsoportok fejlesztési eredményeit hivatottak az ipari, illetve üzleti célú felhasználás szolgálatába állítani.