Sajnálatos módon a jelenlegi járványügyi helyzet miatt meghozott szigorú biztonsági intézkedések miatt nem tudjuk megrendezni a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar októberi diplomaátadó ünnepségét. Ezért Mándoki Péter dékán úr levélben üzent az Önök számára, amit alább olvashatnak.

Az „Osztrák-magyar kétoldalú kutatásfejlesztési és innovációs projekt együttműködések előkészítésének támogatására az önvezető járművek fejlesztéséhez kapcsolódóan” című pályázatban három osztrák, valamint a BME és a Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. konzorciuma nyert el támogatást az autonóm járművek tesztelésére és működtetésére alkalmas digitális környezet létrehozásának előkészítésére. A projektre a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) százmillió forintot biztosít. A program további magyarországi partnerei a Magyar Közút, a Budapest Közút, az Ericsson, és a Magyar Telekom.
Kedves Kollégák!
A járványhelyzet folyamatosan változó szabályai miatt az október 2-i Diplomaátadó Ünnepséget várhatóan a „K” épület Aulájában mindössze 80 fő jelenlétével, kesztyűben, szájat és orrot egyaránt takaró védőmaszkban és a vendégek teljes kizárásával tudjuk megrendezni. Szeretnénk felmérni, hogy a fenti, szigorú szabályok betartása mellett a 2020. október 2-án 11:00 órakor kezdődő ünnepségen ki szeretne részt venni, illetve lenne-e elég számú résztvevő, amely indokolttá tenné az esemény megszervezését. Amennyiben tervezi a diplomaátadó ünnepségen való megjelenését, úgy kérjük, szeptember 10. 12:00 óráig regisztráljon ezen az oldalon. A rendezvényen való részvételre azon egykori hallgatóink regisztrálhatnak, akik 2019-ben vagy 2020-ban szerezték meg az abszolutóriumot.
Amennyiben az esemény elmarad, az oklevelet egy előre egyeztetett időpontban a KTH-ban lehet majd átvenni, amelyről tájékoztatjuk majd Önöket.
Az „ÚJ JÖVŐKÉP MNB TANULMÁNYI VERSENY” keretében a szervezők öt témakörben várnak pályaműveket az egyénileg vagy két – három fős csapatokban induló hallgatóktól, akik a sikeres szereplés esetén akár bruttó 1.000.000 Ft fődíjban is részesülhetnek. Kiváló lehetőség a szakdolgozat vagy doktori disszertáció előtt álló hallgatók számára, hogy ötleteiket a végleges benyújtás előtt véleményeztethessék.
A 2020. augusztus 17-én megjelent EFOP-3.6.2-16-2017-00002 „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című pályázati felhívás keretében ösztöndíjat nyertek a következő neptun kóddal rendelkező hallgatók:
Y4EQQT / FEMYD9 / OJN2BW / WDBV6O / LGRPYH / RI07ON / G981WN / EL1BGG / GMPPAH / NYSTSF / JOI179
Csiszár Csaba közlekedésmérnök, a kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszékének egyetemi docense volt Vass István Zoltán vendége a KarcFM rádió Kódex portréműsorában augusztus 29-én, szombaton 13.00 órától. A kar oktatója a jövő városi közlekedéséről beszélgetett a műsorvezetővel, amelyet itt lehet meghallgatni.

„Töretlen népszerűségnek örvend az angol nyelvű posztgraduális légiforgalmi pilótaképzésünk: a kezdeti elvárásokat túlszárnyalva évről évre szinte maximális hallgatói létszámmal indítjuk az új évfolyamokat. Az itt végzettek biztos ismeretekre és jól jövedelmező, megbecsült állásra számíthatnak a munkerőpiacon, tudásukat pedig bárhol a világon elismerik” – összegezte Rohács Dániel, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar (KJK) Vasúti Járművek, Repülőgépek és Hajók Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a program szakmai koordinátora. A felsőoktatási intézménybe integrált képzésben az elméletet a KJK, valamint a Gépészmérnöki Kar (GPK) jeles oktatói adják át, míg a gyakorlatot egy minőségi, magasan kvalifikált eszközparkkal rendelkező piaci partner biztosítja, amellyel a BME idén újabb három évre kötelezte el magát.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ösztöndíj pályázatot hirdet autonóm járművek és elektromobilitással kapcsolatos kutatások végzésére.

Kedves sikeres felvételit tett gólyák! Nagy öröm számunkra, hogy a Közlekkar hallgatói között köszönthetünk titeket!
Ez most az jókedv ideje, de azért, hogy a beiratkozásnál és az évkezdésnél is gördülékenyen menjen minden, adunk egy kis segítséget, hol találhattok meg minden, számotokra fontos információt.
Két éve indult az első Autonomous Vehicle Control Engineer (autonóm járműirányítási mérnök) mesterképzés a Műegyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karán, amelynek kifejezett célja, hogy a járműipari kihívásoknak és igényeknek eleget téve, az önvezető járművek fejlesztésére képezzen mérnököket. A képzésről, a kutatási projektekről és az autonóm járművekben rejlő jövőről Szőke László, az egyik elsőként diplomázott autonóm járműirányítási mérnök mesélt.
A Klubrádió Élőben a városból című műsorában Szalay Zsolt, a Kar Gépjárműtechnológiai Tanszékének vezetője mutatta be a ZalaZONE tesztközpontot, illetve azt, ami mögötte van. Az interjú itt hallgatható meg.

