Menü Bezárás

Kategória: Uncategorized

Berlinben mutatkozott be a Bolley csapata

Az elektromos autóbuszokkal foglalkozó BUS2BUS rendezvény 2022. április 27 és 28 között került megrendezésre Berlinben, amelyen közel 100 kiállító vett részt 14 országból, köztük az ipar olyan jelentős képviselői, mint a járműgyártó MAN és IVECO, vagy a töltőberendezés gyártó ABB. Egyedüli magyar kiállítóként a Bolley csapata vett részt a rendezvényen a Zöld Pénzügyek és Zöld Gazdaság Műhely támogatásával.

Minden, amit az önvezető autókról tudni kell

fotó: Bodnár Patrícia / Index

Az elmúlt évtized túlzott optimizmusa után szembe kell néznünk azzal, hogy az önvezető autózáshoz nemcsak technikai, de jogi, társadalmi, pszichológiai és filozófiai kérdések megoldása is kell. A drónok szerepéről, az idénymunkásokról és az isztambuli közlekedésről Szalay Zsolt professzorral, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetőjével készített interjút az Index.hu.

A cikk itt olvasható.

KJK-s kutatók az MTA újonnan megválasztott tagjai között

Több műegyetemi szakembert is a Magyar Tudományos Akadémia rendes, illetve levelező tagjává választott az Akadémikusok Gyűlése. Az új akadémikusokat a választás után a Magyar Tudományos Akadémia 195. közgyűlésén mutatták be, 2022. május 3-án. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar két oktatóját is a tagok közé választották, a Magyar Tudományos Akadémia új rendes tagja lett Gáspár Péter, új levelező tagja lett Szirányi Tamás.

Sikeres együttműködés – hallgatóink innovatív ötleteit díjazta a DHL Express

Az Innováció és szolgáltatásfejlesztés a közlekedésben, azaz Innovation and Entrepreneurship in Transportation 2021-óta hallgatható szabadon választható tárgyként a Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszéken. Elsősorban a KJK hallgatói, de más karok hallgatói is felvehetik az órákat. A tantárgy lényege, hogy a félév során, egy évente változó, de a közlekedéshez és az aktuális szponzorhoz köthető témában kell a hallgatóknak, 4-6 fős csoportokban egy-egy innovatív ötletet kidolgozni. A kurzust idén a DHL Express támogatta és a sikeres együttműködésnek köszönhetően a hallgatók szolgáltatásfejlesztés egyik különleges területét ismerhették meg.

A KJK oktatójának és dékánjának kiemelkedő szakmai munkáját ismerték el a Michelberger Mesterdíjjal

A Magyar Mérnökakadémia 2021. évi Michelberger Mesterdíját 2022. április 22-én adták át a SZTAKI-ban. A második alkalommal kiírt pályázat győztese Dr. Tettamanti Tamás egyetemi docens, aki eredményeit és kutatási tervét a közúti közlekedés szimulációs modellezése és a jelzőlámpás irányítás területén mestere, Dr. Varga István egyetemi tanár, az MTA doktora, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja támogatásával alkotta meg. Az eseményről a sztaki.hu számolt be.

Idén is megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára

Április 11-én elindult a jelentkezés a Diplomataképző Program második évfolyamára. A program széleskörű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, valamint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket szeretnék képviselni a világban.

A program részleteiről és a felvételi folyamatról további információk érhetők el a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján és Facebook-oldalán. Az Akadémia várja minden érdeklődő jelentkezését 2022. május 15-ig!

Világelitben a Műegyetem

Több kategóriában is kiválóan szerepelt a Műegyetem a világszínvonalon egyik legjelentősebb szakmai számvető, a brit Quacquarelli Symonds (QS)  legújabb felmérésén. Mérnöki-technológiai tudományokban világszinten 211., a gépészmérnöki – ahová a nemzetközi besorolás alapján a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar is tartozik – a legjobb 200 közé került a BME.

Szakmai Nap a Közlekkaron

Szeretettel várunk mindenkit a mai napon 10 órától az ST körüli Campusra a Szakmai Napra! Rengeteg ipari kiállító, izgalmas előadások, különleges járművek, tantárgyakon szerezhető plusz pontok! A regisztráció a helyszínen is ingyenes!

szakkollegium.com

MNB-BME ösztöndíj pályázatok

A 2021/22-es tanévben újra elindulnak az MNB-BME Együttműködés keretében meghirdetett ösztöndíj pályázatok. A méltán népszerű kutatási verseny a tavaszi félévben 2 főkategóriában indul:

  • Digitalizáció, mesterséges intelligencia és adatkorszak,
  • Zöld pénzügyek, zöld gazdaság.

A témák részletes leírása itt található: https://fiek.bme.hu/blog/2022/03/22/mnb-bme-kutatasi-verseny-es-egyetemi-osztondij-palyazat-2021-2022-tavaszi-felevre/

A benyújtás határideje: 2022. május 02. 23:59