Menü Bezárás

Minden, amit az önvezető autókról tudni kell

fotó: Bodnár Patrícia / Index

Az elmúlt évtized túlzott optimizmusa után szembe kell néznünk azzal, hogy az önvezető autózáshoz nemcsak technikai, de jogi, társadalmi, pszichológiai és filozófiai kérdések megoldása is kell. A drónok szerepéről, az idénymunkásokról és az isztambuli közlekedésről Szalay Zsolt professzorral, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Gépjárműtechnológia Tanszékének vezetőjével készített interjút az Index.hu.

A cikk itt olvasható.

KJK-s kutatók az MTA újonnan megválasztott tagjai között

Több műegyetemi szakembert is a Magyar Tudományos Akadémia rendes, illetve levelező tagjává választott az Akadémikusok Gyűlése. Az új akadémikusokat a választás után a Magyar Tudományos Akadémia 195. közgyűlésén mutatták be, 2022. május 3-án. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar két oktatóját is a tagok közé választották, a Magyar Tudományos Akadémia új rendes tagja lett Gáspár Péter, új levelező tagja lett Szirányi Tamás.

Sikeres együttműködés – hallgatóink innovatív ötleteit díjazta a DHL Express

Az Innováció és szolgáltatásfejlesztés a közlekedésben, azaz Innovation and Entrepreneurship in Transportation 2021-óta hallgatható szabadon választható tárgyként a Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszéken. Elsősorban a KJK hallgatói, de más karok hallgatói is felvehetik az órákat. A tantárgy lényege, hogy a félév során, egy évente változó, de a közlekedéshez és az aktuális szponzorhoz köthető témában kell a hallgatóknak, 4-6 fős csoportokban egy-egy innovatív ötletet kidolgozni. A kurzust idén a DHL Express támogatta és a sikeres együttműködésnek köszönhetően a hallgatók szolgáltatásfejlesztés egyik különleges területét ismerhették meg.

A KJK oktatójának és dékánjának kiemelkedő szakmai munkáját ismerték el a Michelberger Mesterdíjjal

A Magyar Mérnökakadémia 2021. évi Michelberger Mesterdíját 2022. április 22-én adták át a SZTAKI-ban. A második alkalommal kiírt pályázat győztese Dr. Tettamanti Tamás egyetemi docens, aki eredményeit és kutatási tervét a közúti közlekedés szimulációs modellezése és a jelzőlámpás irányítás területén mestere, Dr. Varga István egyetemi tanár, az MTA doktora, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar dékánja támogatásával alkotta meg. Az eseményről a sztaki.hu számolt be.

A Magyar Mérnökakadémia iskolateremtő kutatóprofesszorok és tehetséges tanítványaik együttes teljesítményét méltatandó 2020-ban páros díjat alapított, melyet Michelberger Pál akadémikusról, a Műegyetem volt rektoráról nevezett el. Az éves ösztöndíjat olyan 40 év alatti szakembernek ítélik oda, aki gyakorlattal alátámasztott tudományos eredményét mesterével együttműködésben, annak szerepét bemutatva, éves kutatási tervet nyújt be. A pályázat győztese Dr.Tettamanti Tamás egyetemi docens, mestere Dr.Varga István egyetemi tanár.

A nyertes pályázat címe: Rugalmas forgalomirányító rendszer tervezése és megvalósítása automatizált jármű- és közlekedéstechnológiák teszteléséhez. Az automatizált közlekedés és autonóm járművek ZalaZONE Járműipari Tesztpályán való próbaüzemi vizsgálatának hatékonysága Tettamanti módszertana segítségével jelentősen növelhető lesz. A díjazottakat Dr.Bokor József a SZTAKI tudományos igazgatója, a Bíráló Bizottság elnöke és az MMA Innokatalizátor programját támogató NKFIH elnökhelyettese, Dr. Szabó István méltatták. Előadott továbbá Dr. Benedek Csaba, a SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának tudományos tanácsadója, aki mesterével, Dr. Szirányi Tamással, a a SZTAKI Gépi Érzékelés Kutatólaboratóriumának vezetőjével közösen 2020-ban vehette át a Michelberger Mesterdíjat.

Forrás: sztaki.hu

Fotó: Sebestyén László, sztaki.hu

Idén is megnyílt a jelentkezés a Magyar Diplomáciai Akadémia Diplomataképző Programjára

Április 11-én elindult a jelentkezés a Diplomataképző Program második évfolyamára. A program széleskörű, versenyképes képzést kínál azoknak, akik a magyar diplomáciai karban akarnak dolgozni, valamint a magyar nemzeti és gazdasági érdekeket szeretnék képviselni a világban.

A program részleteiről és a felvételi folyamatról további információk érhetők el a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján és Facebook-oldalán. Az Akadémia várja minden érdeklődő jelentkezését 2022. május 15-ig!

Világelitben a Műegyetem

Több kategóriában is kiválóan szerepelt a Műegyetem a világszínvonalon egyik legjelentősebb szakmai számvető, a brit Quacquarelli Symonds (QS)  legújabb felmérésén. Mérnöki-technológiai tudományokban világszinten 211., a gépészmérnöki – ahová a nemzetközi besorolás alapján a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar is tartozik – a legjobb 200 közé került a BME.

Idén a felsőoktatási intézményeket 5 szempont szerint értékelték, tudományterületenként eltérő súlyozással. A mérlegelésnél az alábbi aspektusok voltak mérvadóak: akadémiai elismertség, munkáltatói elismertség, publikációk és hivatkozások aránya, a Hirsch-index és az International Research Network (INR), azaz az intézmény adott tudományterületen kiépített nemzetközi kutatói együttműködései.

Műegyetemi fiatalok a tudatos életpálya-tervezéshez kaphatnak szakmai segítséget

Személyre szabott egyetemi életpálya-tervező kurzust indít doktoranduszok és fiatal BME-s oktatók-kutatók számára a Tehetségsegítő Tanács.

„2022 április-májusában először – és reményeink szerint hagyományteremtő módon – egy olyan egyetemi életpálya-tervező kurzust indítunk, amelyben a résztvevő fiatalok a befektetett munkájuk eredményeként egy konkrét és személyre szabott karrier- és akciótervet kapnak ahhoz, hogy tudatosan építhessék jövőbeli egyetemi életpályájukat. Ennek a tudatos tervezésnek köszönhetően – a kurzus trénereinek szavaival élve – a fiatalok nem csak szárnyakat kapnak karrierjükben, hanem ’repülni’ is megtanulnak” – nyilatkozta Bagi Katalin, a BME Tehetségsegítő Tanács elnöke a bme.hu-nak a szervezet hamarosan induló kurzusáról, amelyre műegyetemi doktoranduszok, fiatal oktatók és kutatók jelentkezését várják.

Szakmai Nap a Közlekkaron

Szeretettel várunk mindenkit a mai napon 10 órától az ST körüli Campusra a Szakmai Napra! Rengeteg ipari kiállító, izgalmas előadások, különleges járművek, tantárgyakon szerezhető plusz pontok! A regisztráció a helyszínen is ingyenes!

szakkollegium.com

Jean Todt, a Ferrari Formula 1-es csapatának egykori vezetője is kipróbálta a BME kutatói által fejlesztett önvezető, driftelő BMW-t

Jean Todt és Bárdos Ádám az önvezető BMW mellett

Jean Todt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) volt elnöke, a Ferrari Formula–1-es csapat korábbi vezetője is részt vett a ZalaZONE járműipari tesztpálya második ütemének ünnepélyes átadóján március 26-án szombaton. Zalaegerszegen.

Az átadóünnepségen az ENSZ főtitkárának közlekedésbiztonsági különmegbízottja felidézte, hogy két évvel ezelőtt járt már a zalaegerszegi tesztpályán, és nagy benyomást gyakorolt rá, hogy azóta milyen munkát végeztek el a területén.

A zalai tesztpálya kapcsán úgy fogalmazott: lehetőséget ad arra, hogy új technológiákat fejlesszenek, önvezető autókat teszteljenek, illetve más járműbiztonsági elemeket tegyenek próbára, amelyekkel Európa és a világ közlekedésbiztonságának erősítéséhez járulnak hozzá.

Jean Todt kipróbálta a BME kutatói által fejlesztett önvezető driftelő BMW-t is, amit Bárdos Ádám, a BME Automated Drive Lab munkatársa mutatott be az egykori Formula 1-es csapatvezetőnek.