Egy frissen alakult műegyetemi spin-off cég is lehetőséget kapott arra, hogy a nagy múltú autószalonon mutatkozhasson be.
Az IAA MOBILITY 2023 nemzetközi autóipari kiállítást szeptember 5-10. között rendezték meg Münchenben, ahol 82 országból, összesen 3700 újságíró és több mint 500 000 látogató előtt több mint 300 iparági újdonságot mutattak be. A rendezvényen a HIPA meghívására a BME Automated Drive Labor is bemutathatta innovációit.
A korábbi évekhez hasonlóan, Karunk idén tavasszal is kiválóan szerepelt az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi és Közgazdaságtudományi Szekciójában.
Méltán lehetünk büszkék fiatal kutatóinkra, akik remekül helyt álltak, hiszen három I., három II., három III. és négy különdíjas eredménnyel szerepeltek a rendkívül erős mezőnyben. Szívből gratulálunk hozzá!
Dr. Csiszár Csaba és Dr. Zöldy Máté, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar két oktatója egyetemi tanári címet kapott 2023. szeptember 5-én Novák Katalin köztársasági elnöktől.
A 2022/23-as tanévben megszerzett oklevelek diplomaátadó ünnepsége 2023. október 6-án 11:00 órakor lesz a K. épület Aulájában.
A frissdiplomások részére a kari diplomaátadó ünnepségen való részvétel regisztrációhoz kötött. Regisztrálni 2023. szeptember 25-én 12 óráig lehet az alábbi linken: https://regisztracio.bme.hu/kjk-diplomaatado-20231006
A meghívott vendégek száma nincs létszámkorláthoz kötve, de a Kar csak állóhelyet tud nekik biztosítani.
„Higgyék el, a képesség megvan Önökben! Ne ijedjenek meg a nagy feladatoktól, az élet is tele van nagy feladatokkal. Csak neki kell állni, és ha az első két félévet sikerrel teljesítik, be fogják fejezni az egyetemet, megvan a diploma!” – ezekkel a szavakkal biztatta az ünneplőbe öltözött gólyákat megnyitóbeszédében Dr. Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Dékánja a pénteki Tanévnyitón. Majd így folytatta: „Az emberi agy 35 éves korunkig egyre összetettebbé válik, egyre több információt képes beszívni. Utána jön a leereszkedő ág. Önök még a felfelé ívelő ágban vannak, agyuk egyre több mindent képes magába gyűjteni, olyan, mint egy szivacs. Szóval, higgyék el, mindenre képesek, nem szabad megijedni, de nagyon fontos, hogy meglegyen a belső eltökéltség, azaz a belső motiváció. Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a fiatalabb korosztály tagjaiban a motiváció egyre csökken. A mi időnkben még viszonylag szegényebb volt a társadalom, az emberekben erősebben élt a vágy, hogy jó munkahelyük legyen, önálló életet kezdjenek és leváljanak a családjukról.
Dr. Varga István, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Dékánja
Ma az egész társadalmunkra jellemző, hogy a jólét kicsit elkényelmesít bennünket. Nem Önökkel van baj, a mai világ teszi ezt lehetővé, és ebben az elkényelmesedett világban hajlamosak vagyunk feladni, ha valami nehéz. Mi még olvastunk, a mai fiatalok áttértek arra, hogy videókat néznek, sőt, már csak a rövid „short” videókat, mert az öt perces videó már hosszúnak számít. Ebből kifolyólag nagyon nehezen koncentrálnak 45 percig a tanórán. Erre oda kell figyelni, de tudom, hogy képesek rá, meg tudják ugrani! Nagyon örülünk, hogy itt vannak, arra biztatom mindannyiukat, hogy ne ijedjenek meg a kihívásoktól! Biztos, hogy elsőre nehéz lesz, de mindenben megpróbálunk segíteni Önöknek. Fejben dől el, hogy meg tudják-e csinálni, mert a képesség mindenkiben megvan, csak van, aki feladja. Ne adják föl, az első két félévre koncentráljanak, és ha az sikerül, megvan a diploma!
A Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék Elektromobilitás Kutatócsoportjának tagjai augusztus közepén (16-23-ig) a világ egyik legnagyobb városában, a kínai Csungkingben jártak egy bilaterális kutatási projekt keretében (2019-2.1.11-TÉT Methods to Optimize the Energy Use of Electric Road Vehicles).
A kétéves projekt célja a nemzetközi kapcsolatok építése. A személyes kapcsolat megléte elősegíti a hatékonyabb kutatást, valamint hozzájárul további kutatási pályázatok benyújtásához és elnyeréséhez. A résztvevő kutatók a BME Elektromobilitás kutatócsoportjainak tagjai (Prof. Dr. Csiszár Csaba, Dr. Csonka Bálint, Dr Földes Dávid, Szigeti Szilárd) és a Chongqing University of Technology, School of Vehicle Engineering járműmérnökei (Dr. Xin Ye, Dr. Yang Shuai, Dr. Ye Ming, Dr. Lai Fei). A projekt során a kutatók az elektromos személygépjárművek energiahatékony üzemeltetésével foglalkoznak.
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszéke demonstrátori pályázatot hirdet a 2023/2024. tanév őszi félévére, 4 hónapos időintervallumra.
A Knorr-Bremse-vel közösen olyan kivételes előadássorozatot indít októbertől a Műegyetem, ahol a hallgatók egy piacvezető multinacionális cég, a Knorr-Bremse Haszonjármű Ágazat Igazgatótanácsának elnökétől, Dr. Jürgen Steinberger úrtól, egyedülálló szakmai bepillantást nyerhetnek a haszonjármű iparágat alakító izgalmas technológiai változásokba és kihívásokba.
Idén is négy magyar felsőoktatási intézmény, köztük a BME került fel a világ legkiválóbb egyetemeit rangsoroló „Shanghai-listára”.
A világ legjobbjai között jegyzett magyar egyetemek közül az Eötvös Loránd Tudományegyetemet a legjobb 501-600., a Semmelweis Egyetemet a 601-700., a Szegedi Tudományegyetemet a 701-800., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet a 901-1000 kategóriába sorolták a világ legkiválóbb 2500 egyetemét értékelő ARWU-, közismertebb nevén „Shanghai”-rangsor készítői. A BME két szakterületi kategóriában (Global Ranking of Academic Subjects) kimagaslóan jól teljesített: matematikában és gépészmérnökségben a 201-300 helyen van.
Még mindig nem késő a MŰEGYETEMET és a KÖZLEKKART választani!
PÓTFELVÉTELI jelentkezési határidő: MA (augusztus 7.) ÉJFÉL!!!
Cookie Consent
Sütikre van szükségünk az oldal megfelelő működésének érdekében. A weboldalunk használatával hozzájárul a sütik tárolásához.
Süti beállítások
A weboldalak sütiket tárolnak a funkcionalitás javítása és a felhasználói élmény személyre szabása érdekében. Kezelheti a beállításait, de egyes sütik blokkolása befolyásolhatja a webhely teljesítményét és a szolgáltatásokat.
Az alapvető sütik szükségesek a weboldal megfelelő működéséhez.
Name
Description
Duration
Cookie Preferences
This cookie is used to store the user's cookie consent preferences.
30 days
These cookies are used for managing login functionality on this website.
Name
Description
Duration
wordpress_logged_in
Used to store logged-in users.
Persistent
wordpress_sec
Used to track the user across multiple sessions.
15 days
wordpress_test_cookie
Used to determine if cookies are enabled.
Session
A statisztikai sütik névtelenül gyűjtenek információkat. Ezek az információk segítenek megérteni, hogyan használják a látogatók a weboldalunkat.
Google Analytics is a powerful tool that tracks and analyzes website traffic for informed marketing decisions.
Used by Google Analytics to determine which links on a page are being clicked
30 seconds
_ga_
ID used to identify users
2 years
_gid
ID used to identify users for 24 hours after last activity
24 hours
_gat
Used to monitor number of Google Analytics server requests when using Google Tag Manager
1 minute
_gac_
Contains information related to marketing campaigns of the user. These are shared with Google AdWords / Google Ads when the Google Ads and Google Analytics accounts are linked together.
90 days
__utma
ID used to identify users and sessions
2 years after last activity
__utmt
Used to monitor number of Google Analytics server requests
10 minutes
__utmb
Used to distinguish new sessions and visits. This cookie is set when the GA.js javascript library is loaded and there is no existing __utmb cookie. The cookie is updated every time data is sent to the Google Analytics server.
30 minutes after last activity
__utmc
Used only with old Urchin versions of Google Analytics and not with GA.js. Was used to distinguish between new sessions and visits at the end of a session.
End of session (browser)
__utmz
Contains information about the traffic source or campaign that directed user to the website. The cookie is set when the GA.js javascript is loaded and updated when data is sent to the Google Anaytics server
6 months after last activity
__utmv
Contains custom information set by the web developer via the _setCustomVar method in Google Analytics. This cookie is updated every time new data is sent to the Google Analytics server.
2 years after last activity
__utmx
Used to determine whether a user is included in an A / B or Multivariate test.