
Kedves sikeres felvételit tett gólyák! Nagy öröm számunkra, hogy a Közlekkar hallgatói között köszönthetünk titeket!
Ez most az jókedv ideje, de azért, hogy a beiratkozásnál és az évkezdésnél is gördülékenyen menjen minden, adunk egy kis segítséget, hol találhattok meg minden, számotokra fontos információt.

A Klubrádió Élőben a városból című műsorában Szalay Zsolt, a Kar Gépjárműtechnológiai Tanszékének vezetője mutatta be a ZalaZONE tesztközpontot, illetve azt, ami mögötte van. Az interjú 
A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázatot hirdet hallgatók és konzulenseik számára a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon folyó és ahhoz kapcsolódó, az útdíjszedés területén megjelenő hallgatói kutatómunka támogatására. A pályázaton a hallgatók és mentoraik által elnyerhető maximális összeg 900 000 Ft.
Világviszonylatban is egyedülálló tesztmérést valósít meg a BME a partnereivel, az Ericssonnal, Magyar Telekommal, Knorr-Bremsével és a Magyar Közúttal. A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar és partnerei osztrák iparági szereplők közreműködésével június 24-27. között egyedülálló járműipari tesztmérést végeznek az M86-os út csornai elkerülő szakaszán. 

A Pest Megyei Kormányhivatal Közlekedésfelügyeleti Főosztálya pályázatot hirdet útügyi szakügyintéző (mérnök), közlekedési hatósági műszaki ellenőrzési szakügyintéző, valamint közúti ellenőr munkakörök betöltésére.
Negyedik éve hirdeti meg a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar publikációs támogatását, amelynek célja, hogy ösztönözze a kar oktatóit és kutatóit publikációs teljesítményük fokozására. A pályázat keretében akár 1,5 millió forintos támogatás is elnyerhető egy nemzetközi, idegen nyelvű, a Web of Science által jegyzett Q1-es cikk publikálásához.