Menü Bezárás

Kategória: Uncategorized

Új dékán a KJK élén

Dr. Varga István, a kar új dékánja és Dr. Mándoki Péter, a leköszönő dékán

2021. augusztus 1-jétől Varga István veszi át a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar irányítását Mándoki Pétertől.

Diplomaosztó 2021

A kari diplomaosztó ünnepség a tervek szerint 2021. október 1-jén, 11:00 órától kerül megrendezésre a K épület aulájában. Azonban a  járványügyi helyzet miatt az egyetemi szabályozás változhat, így végleges döntés az eseményről szeptemberben várható, amelyről az érintetteket időben tájékoztatni fogjuk.

Újabb MTA doktorokkal bővült a Műegyetem kutatói gárdája

Freund Tamás,(elnök, MTA) Varga István egyetemi docens (BME KJK), Benkő Elek (elnök, MTA Doktori Tanács)

A Magyar Tudományos Akadémián hetvenegy tudós vette át oklevelét, köztük öt műegyetemi kar oktató-kutatói.

„A tudományos minősítés az Akadémia törvény által előírt feladata, közfeladata. Az egyéni kiválóság esetében ennek a minősítési rendszernek immár 25 éve az egyik legfontosabb eleme az MTA doktora cím, amely az Akadémia független testületeinek és szigorú feltételrendszerének köszönhetően a tudományos kiválóság egyik legrangosabb hazai elismerése” – mondta köszöntőjében Freund Tamás. Az MTA elnöke hozzátette, hogy „az MTA doktora cím jelentőségét és annak erősítését az Akadémia 2019-ben megújított küldetése is kiemeli, miszerint Az MTA doktora cím független, országosan egységes, magasan kvalifikált szakértők által végzett, nemzetközi követelményeket integráló minőségbiztosítást nyújt. Jelentőségének és presztízsének erősítése az Akadémia fontos feladata”.

Lezárult az „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem és a Széchenyi Egyetem konzorciuma eredményesen lezárta 2021. 06. 30-án az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 azonosítószámú, „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projektet, amely lehetővé tette számukra a nemzetközi kutatási térbe való beágyazódást, és így a H2020 projektekben való részvétel növekedését. A projekt 1,496 milliárd vissza nem térítendő európai uniós támogatás keretében valósult meg.

KJK 70 – 70 éves a Közlekkar

A közlekedés- és postaügyi miniszter felügyelete és irányítása alatt Szegeden Közlekedési Műszaki Egyetemet kell létesíteni.
Budapest, 1951. június 16.
A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1951. évi 19. számú törvényerejű rendelete Közlekedési Műszaki Egyetem létesítése tárgyában.

A II. világháború utáni években az ország újjáépítése, az ipar- és a gazdaság újjáélesztése érdekében egyre fontosabbá vált a felkészült mérnökök képzése, oktatása. A vasúti ágazat kiemelten szorgalmazta egy önálló, a közlekedési szakemberek képzésére dedikált egyetem létrehozását, így 1951-ben Szegeden megalakult a Közlekedési Műszaki Egyetem.

Önvezető gokart és forgalomirányító berendezés vezetéknélküli kommunikációja – sikeres demonstrációt tartottak a KJK munkatársai és ösztöndíjas hallgatói

A Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék munkatársai és ösztöndíjas hallgatói az Autonóm Rendszerek Nemzeti Laboratórium keretein belül “Önvezető gokart és forgalomirányító berendezés vezetéknélküli kommunikációja” címmel sikeres demonstrációt hajtottak végre a BME kampuszán. A demonstráció célja a jövő okos városainak forgalomirányításában alkalmazható módszerek bemutatása volt.

A demonstrációban a tanszéken fejlesztett önvezető gokart és a tanszéki közlekedésirányítási labor PLC vezérlésű  jelzőlámpái vettek részt. A gokart vezeték nélkül kommunikál egy központi számítógéppel, amely egy jelzőlámpát is vezérel. Ezen felül a számítógépen valós időben fut a szkenáriók 3D-s környezetben elkészített digitális másolata is.

Magyar Honvédség – Mészáros Lázár ösztöndíjprogram felhívás

A Magyar Honvédség “Mészáros Lázár ösztöndíj” pályázatot hirdet a nappali munkarendű felsőfokú alapképzésében, mesterképzésében hallgatói jogviszonyban álló; továbbá iskolarendszerű, esti, levelező munkarendű vagy távoktatásos formában, szakképzés keretében tanulmányokat folytató hallgatók számára.

Kővári Botond, a KJK egyetemi docensének kiemelkedő munkáját a “A Műegyetem Kiváló Oktatója” kitüntetéssel ismerték el az Ünnepi Szenátusi ülésen

Ünnepi Szenátusi ülésen került sor a Műegyetem rangos kitüntetéseinek átadására 2021. május 29-én, szombaton. Az ünnepi ülés keretében vették át a kiválasztott oktatók „A Műegyetem Kiváló Oktatója” kitüntetéseket, amelyben azok az oktatók részesülhetnek –az Egyetemi Hallgatói Képviselet javaslatára – akiket az összes általuk oktatott kurzuson együttvéve legalább 100 hallgató véleményezett, és a kialakult sorrendben az első öt helyen szerepeltek.

Kővári Botond, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedésüzemi és Közlekedésgazdasági Tanszékének egyetemi docense is a kitüntetett oktatók között volt, az elismerést Józsa János rektortól és Szili Ákostól, az Egyetemi Hallgatói Képviselet elnökétől vette át.