Menü Bezárás

Hazai ösztöndíjak

Kiírásra került a Doktoranduszi Kiválósági Ösztöndíj Program (DKÖP) – 2025.

A program általános célja a fiatal kutatók pályafutásának támogatása, a tudomány és az ipar között meglévő együttműködés elmélyítése és érvényesítése:

  • a hazai Állami Ösztöndíjas (ÁÖ) doktoranduszok kutatói életpályán való elindulásának támogatása,
  • a tudomány és az ipar között meglévő együttműködések elmélyítése,
  • magas szintű kutatások és az innovációs teljesítményre való motiválás,
  • az ipari hasznosítás ösztönzése,
  • tudománynépszerűsítő, tehetséggondozói és egyéb kutatáshoz, innovációhoz kapcsolódó tevékenység vállalása.

Az ösztöndíj összege havi 150 ezer forint, amelyből 100 ezer forintot a fenntartó, további 50 ezer forintot pedig az egyetem biztosít.

A pályázatok benyújtásához szükséges regisztráció 2024. 12.10 – 12.20. között lehetséges a DKÖP Portálon. 2024. 12.20. 23:59 után érkezett regisztrációt nem áll módunkban elfogadni! 

A pályázatokat 2024. december 10 – 2025. január 6. 9:59 között lehet szerkeszteni és menteni, a pályázatok benyújtására 2025. január 2 – január 6. 10:00 között van lehetőség.

A pályázatok benyújtásának módja kizárólag elektronikusan lehetséges a DKÖP Portálon.

A pályázat nyelve magyar.

Az ösztöndíjas időszak időtartama lehet: minimum 12 hónap – maximum 24 hónap

  • 12 hónap (2025. február 1 – 2026. január 31.)
  • 19 hónap (2025. február 1 – 2026. augusztus 31.)
  • 24 hónap (2025. február 1 – 2027. január 31.)

DKÖP-25 Pályázati felhívás

DKÖP-25 Ütemterv

Kérdés esetén keressék  Mózer Krisztinát a kjk@kjk.bme.hu e-mail címen.

A Magyar Mérnöki Kamara Közlekedési Tagozatának Diplomamunka-pályázata – 2024

A Magyar Mérnöki Kamara Diplomamunka-pályázatot hirdet frissen végzett közlekedés-, illetve építőmérnökök számára.

Bővebb információk ITT!

A diplomamunkák benyújtási határideje: 2025. március 14.

Felsőoktatási ösztöndíj a MÁV Zrt.-nél

A MÁV Zrt. idén is felsőfokú ösztöndíj lehetőséget hirdet BA/BSc vagy MA/MSc, illetve osztatlan képzésben résztvevő, a vasút iránt érdeklődő hallgatók részére. Az ösztöndíj program célja a szakmai gyakorlati ismeretek elmélyítését támogató vállalati tapasztalatszerzés és pénzügyi hozzájárulás biztosítása.

A pályázati kérelmeket a MÁV-csoport weboldalán az erre kialakított űrlapon keresztül kell megküldeni.

Jelentkezési határidő: 2024. november 30.

Magyar Közút Nonprofit Zrt. – Ösztöndíjpályázat 2024/2025

Gyakorlati tudás, több szakterület megismerése, komplex munkafolyamatok megtapasztalása, hosszú távú karrierlehetőség. Ez mind a Magyar Közút, már csak te hiányzol!

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ösztöndíjpályázatot hirdet építőmérnök, gépészmérnök, közlekedésmérnök, és építészmérnök hallgatók számára.

Csatlakozz és kezdd el írni a saját közutas sztoridat!

Jelentkezés módja: Ösztöndíj (kozut.hu) oldalon.

Jelentkezési határidő: 2024. november 30., 16 óra

Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj

A KJK BME Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj pályázatot hirdet hallgatók számára, akik a BME Közlekedésmérnöki Szakkollégium szakmai, tudományos, és közéleti aktivitásaiban eredményesen részt vettek. A pályázati felhívás itt olvasható.

Őszi félév

Pályázati időszak: 2024. július 1. – 2024. december 31.

Pályázat leadása: 2025. január 10. – 2025. január 17.

Elbírálás határideje: 2025. január 24.

Tavaszi félév

Pályázati időszak: 2025. január 1.– 2025. június 30.

Pályázat leadása: 2025. július 11. – 2025. július 18.

Elbírálás határideje: 2025. július 25.

Compass Ösztöndíj önköltséges hallgatók számára

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Compass Ösztöndíj pályázatot hirdet önköltséges hallgatók számára. A pályázaton részt vehet az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló minden olyan személy, aki a Kar által gondozott önköltséges teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatója, feltéve, hogy a pályázat benyújtásának félévében hallgatói jogviszonya nem szünetel.

Pályázati időszak az őszi félévre: 2024. október 14. – október 23.

Pályázati időszak a tavaszi félévre: 2025. március 12. – március 19.

A pályázati felhívás itt olvasható.

A Compass Ösztöndíj pályázat eredményei ide kattintva olvashatók.

Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj Pályázat

A KJK BME Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj pályázatot hirdet hallgatók számára, akik a BME Közlekedésmérnöki Szakkollégium szakmai, tudományos, és közéleti aktivitásaiban eredményesen részt vettek. A pályázati felhívás itt olvasható.

Őszi félév

Pályázati időszak: 2023. július 1. – 2023. december 31.

Pályázat leadása: 2024. március 7. – 2024. március 10.

Elbírálás határideje: 2024. március 12.

Tavaszi félév

Pályázati időszak: 2024. január 1. – 2024. június 30.

Pályázat leadása: 2024. július 10. – 2024. július 14.

Elbírálás határideje: 2024. július 20.

Az Ösztöndíj pályázat eredményei ide kattintva olvashatók.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázat 2024/2025

A 2024/25 tanévre szóló Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj pályázat leadási határideje 2024. július 01. (hétfő) 23:59. A pályázat célja a mintatanterven túlmutató, kiemelkedő szakmai és tudományos tevékenység jutalmazása. A vizsgált időszak 2023. július 01. – 2024. június 30. Pályázni MŰEPER rendszeren keresztül (Pályázatok menüpont – BME – Nemzeti Felsőoktatási ösztöndíj igénylés) elektronikusan lehetséges.

A hirdetmény és az adatkezelési tájékoztató a MŰEPER dokumentumok menüpontjában található. A pályázathoz tartozó kitöltendő mellékletek a MŰEPER rendszerből letölthetők.

Bármilyen kérdés vagy probléma esetén az Egyetemi Hallgatói Képviselet nyújt segítséget: palyazat@bmeehk.hu

Budapest Ösztöndíjprogram 2024/2025

Budapest Főváros Önkormányzata a BUDAPEST ÖSZTÖNDÍJPROGRAM keretében pályázatot hirdet felsőfokú tanulmányokat folytató nappali tagozatos hallgatók számára. Az Ösztöndíjprogrammal kapcsolatos minden információ megtalálható EZEN A LINKEN !

A kapcsolódó dokumentumok innen tölthetők le:

Pályázati felhívás

Az Ösztöndíjprogram eljárási rendje

Pályázati adatlap

Nyilatkozat büntetlen előéletről és cselekvőképességről

Nyilatkozat összeférhetetlenségről és érintettségről

Kutatási témák

Adatkezelési tájékoztató

Budapest Főváros Önkormányzata Közgyűlésének önkormányzati rendelete

A pályázatok benyújtási határideje JÚNIUS 16. !

Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP-24) és Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP-24)

Meghirdetésre kerültek a megújult hallgatói és oktatói, kutatói kiválósági ösztöndíjprogram-pályázatok.

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program két alprogramjaként fut tovább 2024/2025. tanévtől az eddigi Új Nemzeti Kiválóság Program (röviden ÚNKP) és Kooperatív Doktori Program (röviden KDP).

EKÖP-24 (ÚNKP)

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program (EKÖP) célja a felsőoktatási intézmények oktatói és kutatói utánpótlásának, valamint az innovatív magyar vállalkozások kutató-fejlesztői utánpótlásának biztosítása, és a legtehetségesebb hallgatók felsőoktatási tehetséggondozásba való bevonása. A Program ösztöndíjpályázatai a felsőoktatásban résztvevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, mesterképzésben vagy doktori képzésben tanuló – hallgatók, valamint fiatal oktatók, kutatók számára, akik a felsőoktatási intézményben eredményes, kiemelkedő kutatási tevékenységet folytatnak.

A pályázat további részletei itt találhatóak meg:

A pályázatok pontozásának bírálati szempontjai pedig innen tölthetők le!
A pályázatok benyújtási határideje JÚNIUS 10. !

EKÖP-KDP-24

Az Egyetemi Kutatói Ösztöndíj Program Kooperatív Doktori Program (EKÖP-KDP) a fentiekben említett célok mentén olyan, doktori képzésben résztvevő hallgatók számára nyújt lehetőséget, akik a doktori státuszuk mellett a felsőoktatási intézményen kívül, elsősorban vállalatoknál folytatnak kutatómunkát (munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban). Itt tudományos eredmények gyakorlati hasznosulása van a fókuszban.

A pályázat további részletei itt találhatóak meg:

A pályázatok pontozásának bírálati szempontjai pedig innen tölthetők le!

A pályázatok benyújtási határideje JÚNIUS 7. !

Magyar Közút Nonprofit Zrt. ösztöndíjpályázat

Legyél te is Közutas!

Gyakorlati tudás, több szakterület megismerése, komplex munkafolyamatok megtapasztalása, hosszú távú karrierlehetőség. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. ösztöndíjpályázatot hirdet éptőmérnök, gépészmérnök, közlekedésmérnök, villamosmérnök, építészmérnök és mélyépítő mérnök hallgatók számára. Csatlakozz te is, kezdd el írni a saját közutas sztoridat!

Jelentkezés módja: Ösztöndíj (kozut.hu) oldalon.

Jelentkezési határidő: 2023. november 30.

Compass ösztöndíj önköltséges hallgatók számára

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Compass Ösztöndíj pályázatot hirdet önköltséges hallgatók számára. A pályázaton részt vehet az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló minden olyan személy, aki a Kar által gondozott önköltséges teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatója, feltéve, hogy a pályázat benyújtásának félévében hallgatói jogviszonya nem szünetel.

A pályázatok benyújtásának határideje az tavaszi félévre: 2024. március 13. – március 20.

A pályázati felhívás itt olvasható.

Az ösztöndíj eredményei pedig az alábbi linken olvashatók.

Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj 2022/23/2

A KJK BME Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj pályázatot hirdet hallgatók számára, akik a BME Közlekedésmérnöki Szakkollégium szakmai, tudományos, és közéleti aktivitásaiban eredményesen részt vettek.
Az ösztöndíj eredmények megtekintéséhez kattintson a linkre!.

Compass ösztöndíj önköltséges hallgatók számára

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Compass Ösztöndíj pályázatot hirdet önköltséges hallgatók számára. A pályázaton részt vehet az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló minden olyan személy, aki a Kar által gondozott önköltséges teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatója, feltéve, hogy a pályázat benyújtásának félévében hallgatói jogviszonya nem szünetel.

A pályázatok benyújtásának határideje az tavaszi félévre: 2023. március 15 – március 22.

A pályázati felhívás itt olvasható.

Az ösztöndíj eredményei pedig az alábbi linken olvashatók.

Pályázat Tudományos Diákköri (TDK) kutatómunka támogatására

A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázatot hirdet kutatómunka támogatására. Az Alapítvány a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar hallgatóinak kutatási és tudományos tevékenységét kívánja támogatni a közlekedésmérnöki, járműmérnöki és logisztikai mérnöki alap- és mesterképzésben egyaránt.

A teljes pályázati felhívás itt olvasható.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2023. március 24.

A pályázati adatlap letöltése.

Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj Pályázat

A KJK BME Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj pályázatot hirdet hallgatók számára, akik a BME Közlekedésmérnöki Szakkollégium szakmai, tudományos, és közéleti aktivitásaiban eredményesen részt vettek. A pályázati felhívás itt olvasható.

Pályázati időszak: 2023. február 1–2023. június 30.

Pályázat leadása: 2023. július 10–2023. július 14.

A Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj pályázat eredménye itt olvasható.

Roska Tamás Tudományos Előadás pályázat

Az Országos Tudományos Diákköri Tanács 2022-ben harmadik alkalommal hirdeti meg a Roska Tamás Tudományos Előadás pályázatát. A Roska Előadásra a pályázati kiírásnak megfelelő doktorjelöltek, végzős doktoranduszok, valamint a 2021. január 1-ét követően a pályázat benyújtásáig PhD/DLA fokozatot szerzett fiatal kutatók, oktatók pályázhatnak.

Pályázati határidő: 2022. szeptember 30.

Pályázati felület: http://roskapalyazat.otdt.hu/login

2022. évi pályázati kiírás: https://otdk.hu/hallgatoknak/roska-eloadas

Élvonal – Kutatási Kiválósági Program

Az „Élvonal – Kutatási Kiválósági Program” egy olyan, az élvonalbeli felfedező kutatásokat támogató pályázati modell, amelyen belül lehetőség nyílik a nemzetközi tudományos világ élmezőnyébe tartozó kutatók támogatására, az Európai Kutatási Tanács (European Research Council, ERC) által meghirdetett támogatási programokhoz kapcsolódóan, projektjük magyar fogadóintézményben történő megvalósításához, elősegítve ezzel, hogy Magyarország a térség kutatás-fejlesztési és innovációs központjává fejlődjön.

A pályázatok benyújtási határideje: 2022. április 28. 16:00

A részletes pályázati felhívás itt olvasható.

BME Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj

A KJK BME Közlekedésmérnöki Szakkollégiumi Ösztöndíj pályázatot hirdet hallgatók számára, akik a BME Közlekedésmérnöki Szakkollégium szakmai, tudományos, és közéleti aktivitásaiban eredményesen részt vettek.

A pályázaton részt vehet az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló minden olyan személy, aki a Kar által gondozott teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatója, feltéve hogy a pályázat benyújtásának félévében aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik.

Őszi félév

Pályázati időszak: 2021. május 1–2022. január 31.

Pályázat leadása: 2022. február 4–2022. február 14.

Tavaszi félév

Pályázati időszak: 2022. február 1–2022. június 30.

Pályázat leadása: 2022. július 11–2022. július 15.

A teljes pályázati felhívás itt olvasható.

Ösztöndíj pályázat hallgatóknak a 2021/2022 tanév tavaszi félévére autonóm járművek és elektromobilitással kapcsolatos kutatások végzése kapcsán

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem pályázatot nyert el „Tehetséggondozás és kutatói utánpótlás fejlesztése autonóm járműirányítási technológiák területén” címmel. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00001 projekt keretében.

A projekt keretében háromféle feladatkörben, ezeken belül több témakörben hirdetünk ösztöndíjat:

  1. Hallgatói kutatási feladatok
  2. Hallgatói tananyagfejlesztési feladatok
  3. Szakmai program szervezési feladatok

A pályázati felhívás és a részletes tájékoztatás itt olvasható.

Pályázati adatlap

A pályázat benyújtásának határideje 2022. február 14. 12:00 óra.

Michelberger Mesterdíj pályázat

A Magyar Mérnökakadémia meghirdeti a Michelberger Mesterdíj pályázatot fiatal mérnökök számára. A pályázati felhívás itt olvasható.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. december 15.

Compass Ösztöndíj önköltséges hallgatók számára

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Compass Ösztöndíj pályázatot hirdet önköltséges hallgatók számára. A pályázaton részt vehet az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló minden olyan személy, aki a Kar által gondozott önköltséges teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatója, feltéve, hogy a pályázat benyújtásának félévében hallgatói jogviszonya nem szünetel.

A pályázatok benyújtásának határideje az őszi félévre: 2021. október 15–október 22.

A pályázatok benyújtásának határideje a tavaszi félévre: 2022. március 15–március 22.

A pályázati felhívás itt olvasható.

Megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati felhívásai

Megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program pályázati felhívásai, amelyekről bővebb tájékoztatást itt olvashatnak.

A pályázatok 2021. április 20-tól nyújthatók be.

A pályázatok benyújtási határideje:

  • Alapképzés, Mesterképzés, Doktori hallgató, „Tudománnyal fel!” (doktorvárományosok és posztdoktorok) pályázati kategóriában: május 20.
  • Bolyai+ pályázati kategória esetében: június 22.
  • „Tehetséggel fel” pályázati kategória esetében: június 28.

A pályázatok benyújtásáról itt olvashatnak.

A Központi Tanulmányi Hivatal a https://kth.bme.hu/aktualitasok/aktualis/2072/ linken tette közzé a pályázat benyújtásához szükséges tanulmányi eredmények igazolására szolgáló dokumentumok kiadásának rendjéről szóló cikket.

Kérdés esetén a kari ÚNKP ügyintéző ad felvilágosítást: Mózer Krisztina (mozer.krisztina@kjk.bme.hu)

Ösztöndíj pályázat önköltséges hallgatók számára

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Compass Ösztöndíj pályázatot hirdet önköltséges hallgatók számára. A pályázaton részt vehet az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló minden olyan személy, aki a Kar által gondozott önköltséges teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatója, feltéve, hogy a pályázat benyújtásának félévében hallgatói jogviszonya nem szünetel.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. március 15–22.

A pályázati felhívás itt olvasható.

Ismeretterjesztő cikkpályázat oktatók, kutatók és hallgatók számára

A műszaki tudományok legfrissebb eredményeinek és kérdésfelvetéseinek széles körű megismertetésére és népszerűsítésére a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pro Progressio Alapítvány és az Élet és Tudomány közös ismeretterjesztő cikkpályázatot hirdet a BME oktatói, kutatói és hallgatói részére BME oktató-kutató és BME hallgató kategóriákban.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. április 15.

A pályázat részletei itt olvashatók.

Ösztöndíj pályázat hallgatók számára

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ösztöndíj pályázatot hirdet „Tehetséggondozás és kutatói utánpótlás fejlesztése autonóm járműirányítási technológiák területén” címmel. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00001 projekt keretében három feladatkörben, ezeken belül több témakörben hirdetünk ösztöndíjat:

  1. Hallgatói kutatási feladatok
  2. Hallgatói tananyagfejlesztési feladatok
  3. Szakmai program szervezési feladatok

A pályázatok benyújtásának határideje 2021. február 17.

A pályázat részletei itt olvashatók.

Compass Ösztöndíj önköltséges hallgatók számára

A BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kara Compass Ösztöndíj pályázatot hirdet önköltséges hallgatók számára. A pályázaton részt vehet az Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló minden olyan személy, aki a Kar által gondozott önköltséges teljes idejű alap-, mester- vagy osztatlan képzés hallgatója, feltéve hogy a pályázat benyújtásának félévében hallgatói jogviszonya nem szünetel.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. október 15–22.

A pályázat részletei itt olvashatók.

Hallgatói pályázat Konvolúciós hálózatok fejlesztése témakörben

A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar pályázatot hirdet BSc és MSc hallgatók számára “Konvolúciós hálózatok fejlesztése” témakörben. A pályázat meghatározó célkitűzése az autonóm járművek és elektromobilitással kapcsolatos kutatások végzése.

Az ösztöndíjra egyénileg, a mellékelt adatlap (1. számú melléklet) kitöltésével és a pályázati munka leadásával lehet pályázni.

A teljes pályázati felhívás itt olvasható.

A pályázatok beadásának határideje: 2020. november 30.

Kooperatív Doktori Program Doktori Hallgatói Ösztöndíjhoz

Az NKFIH pályázatot hirdet a Kooperatív Doktori Programba való bekapcsolódásra.

A Kooperatív Doktori Program célja, hogy a kutatás-fejlesztés-innováció területén tovább bővítse azon munkavállalók létszámát – elsődlegesen a matematikai, természettudományi, műszaki és informatikai területeken –, akik szakmai ismereteiket a legfrissebb tudományos kutatási eredményekkel kívánják gyarapítani, és elkötelezettek tudásuk társadalmi, gazdasági hasznosításában.

A gyakorlatorientált képzés biztosítja az akadémiai és a vállalati szférák közötti könnyebb átjárhatóságot, azaz a nem akadémiai szektorban dolgozók számára is lehetőséget jelent a tudományos fokozat megszerzésére.

A programra 2020. augusztus 1. és szeptember 15. között azok a doktori képzésben résztvevő hallgatók pályázhatnak, akik tudományos kutatásaik és tanulmányaik mellett munkát vállalnak az iparban.

A pályázat további részletei az NKFIH oldalán találhatóak meg.

A BME kidolgozta a pályázatra vonatkozó saját irányelveit, ami itt olvasható.

Kérem, hogy azon hallgatók, akik még tervezik beadni a pályázatukat, azok 2020. augusztus 28-ig írásban küldjék meg szándéknyilatkozatukat a kjk@mail.bme.hu e-mail címre.

Kérem, hogy a pályázati felhívás alapján szeptember 4-ig elektronikusan tegyék fel a felhőbe (pl. Google Drive) a Doktori Iskolának szánt pályázati dokumentációt (adatlap, kutatási terv, pályázói nyilatkozat, befogadó szándéknyilatkozat, munkáltatói igazolás, stb.) és a linket küldjék el a kjk@mail.bme.hu e-mail címre.

Ösztöndíj pályázat autonóm járművek és elektromobilitással kapcsolatos kutatások végzésére

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ösztöndíj pályázatot hirdet autonóm járművek és elektromobilitással kapcsolatos kutatások végzésére.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem, valamint a Széchenyi István Egyetem pályázatot nyert el „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan)” címmel. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával megvalósuló EFOP-3.6.2-16-2017-00002 projekt keretében. Az elnyert pályázat lehetőséget ad arra, hogy a kutatásokban BSc és MSc hallgatók, valamint doktoranduszok is részt vehessenek, és a pályázat keretében ösztöndíjban részesüljenek.

A pályázat részletei itt olvashatók.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. augusztus 27.

Ösztöndíj pályázat hallgatóknak a 2020/2021 tanév őszi félévére

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ösztöndíj pályázatot hirdet hallgatók számára autonóm járművek és elektromobilitással kapcsolatos kutatások végzésére. Az elnyert pályázat lehetőséget ad arra, hogy a kutatásokban BSc és MSc hallgatók, valamint doktoranduszok is részt vehessenek és ösztöndíjban részesüljenek.

A projekt keretében háromféle feladatkörben, ezeken belül több témakörben hirdetünk ösztöndíjat:

  1. Hallgatói kutatási feladatok
  2. Hallgatói tananyagfejlesztési feladatok
  3. Szakmai program szervezési feladatok

A pályázat részletei itt olvashatók.

A pályázat benyújtásának határideje 2020. augusztus 24. 12:00 óra.

Pályázati felhívás útdíjfizetéssel kapcsolatos hallgatói kutatómunka támogatására

A Magyar Közlekedési Mérnökképzésért Alapítvány pályázatot hirdet hallgatók és konzulenseik számára a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon folyó és ahhoz kapcsolódó, az útdíjszedés területén megjelenő hallgatói kutatómunka támogatására. A pályázaton a hallgatók és mentoraik által elnyerhető maximális összeg 900 000 Ft.

A pályázati felhívás itt olvasható.

A pályázatok beadásának határideje: 2020. augusztus 15.

Publikációs támogatás a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar oktatói és kutatói számára

A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar publikációs támogatási pályázatot hirdet amelynek célja, hogy ösztönözze a kar oktatóit és kutatóit publikációs teljesítményük fokozására. A pályázat keretében akár 1,5 millió forintos támogatás is elnyerhető egy nemzetközi, idegen nyelvű, a Web of Science által jegyzett Q1-es cikk publikálásához.

További információ itt olvasható.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2021. október 31.

Már lehet jelentkezni az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021 tanévi pályázataira

2020. május 28-án megjelentek az Új Nemzeti Kiválóság Program 2020/2021. tanév pályázati kiírás dokumentációi az ÚNKP hivatalos oldalán.

További információ itt olvasható.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. június 30.

Diplomaterv pályázatot hirdet a Közlekedéstudományi Egyesület

A Közlekedéstudományi Egyesület diplomamunka pályázatot hirdet a 2020-ban diplomázó egyetemi és főiskolai hallgatók számára. Pályázhatnak azok a nappali tagozatokon végzett hallgatók, akik közlekedési-szállítási rendszerek (elsősorban áru- és személyszállítás, multimodális szállítás, közlekedési informatika, szállítmányozás, szállítási logisztika, közlekedési környezetvédelem, közlekedési vállalatok elemzése), közlekedésépítés, hálózatfejlesztés, illetve közlekedésgépészet (elsősorban üzemeltetés, javítás, karbantartás) témakörben készítették diplomamunkájukat (diplomatervüket, szakdolgozatukat), arra legalább jó (4) minősítést kaptak, és legalább jó (4) eredménnyel záróvizsgát tettek.

A pályázat részletei itt olvashatók.

A pályázatok benyújtásának határideje: 2020. augusztus 31.

KJK Publikációs támogatás 2020 a kar oktatói és kutatói számára

A Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar publikációs támogatási programot hirdet a kar oktatói és kutatói, illetve állami ösztöndíjas doktoranduszai számára.

A pályázat részletei és feltételei itt olvashatók.

A pályázatok leadása 2020. október 31-ig folyamatosan lehetséges, ezen belül 3 részidőszak van kitűzve: 2020. január 31., 2020. május 31., 2020. október 31.