Menü Bezárás

INNORAIL 2021 – A vasút jövője – a jövő vasútja

Az InnoRail Budapest vasútszakmai konferenciasorozat kétévente kerül megrendezésre Budapesten. Ezt a rendezvényt a vasúti közlekedés iránt elkötelezett magyar szakemberek 2013-ban hívták életre azzal a céllal, hogy közösen gondolkodjanak a vasúti közlekedés jelenéről, annak jövője érdekében.

Már elindult a regisztráció az idén 5. alkalommal megrendezésre kerülő konferenciára, amelyet 2021. november 16-18. között, a Hungexpo Kongresszusi Központban tartanak.

A konferencia részletes programja itt olvasható.

Jelentkezz a Coursera for Campus programra!

A KJK 2020 nyarán csatlakozott a Coursera for Campus programhoz. Az együttműködés keretében most a világ vezető egyetemei és vállalatai kínálnak ingyenesen látogatható és teljesíthető kurzusokat a KJK hallgatói számára is! A tananyagok elsajátítását és a kurzus sikeres elvégzését követően a hallgatók igazoló oklevelet kapnak a szervezőktől.

Miért érdemes jelentkezni a Coursera kurzusokra?
– a legjobb egyetemek távoktatási kurzusain lehet részt venni
– a legújabb ismeretek révén előnybe kerülhet a hazai mérnöktársadalomban
– a kurzusok teljesítését szabadon választható tantárgy teljesítéseként el lehet fogadtatni a BME-n!
– mindezt ingyen!

Kutatók Éjszakája a Közlekkaron

Idén is nagy sikerrel zajlott a Kutatók Éjszakája a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Karon. Péntek délutántól izgalmas programok várták az érdeklődőket a Műegyetem St, J és AE épületénél, ahol a kari oktatók és kutatók tartottak előadásokat, bemutatókat. A légiirányítástól a koponyaimplantátumokon, a fémnyomtatáson, vagy a hőkamerás laborfoglalkozáson  át az önvezető járművekig és gázturbinás bemutatóig, számos területtel megismerkedhettek a látogatók.

Meghirdette idei tanulmányi ösztöndíjprogramját a Paks II. Zrt.

A Paks II. Zrt. ismét meghirdette az „Atomenergia – A biztos jövő” Tanulmányi Ösztöndíjprogramot, amelyre középiskolások és egyetemisták pályázatait várják. 2021. szeptember 30-ig lehet pályázni a Paks II. Zrt. ösztöndíjprogramra, amelynek elnyerésével tanulmányaik befejezéséig félévenként bruttó 300 ezer forint összegű ösztöndíjban részesülnek a hallgatók.

Az ösztöndíjpályázatról részletes információ itt olvasható.

HIPA Autóipari Bootcamp

A HIPA Innovation Bootcamp – powered by Design Terminal célja, hogy lendületet adjon az autógyártás nagyágyúi – így például az AUDI, a Continental, a Jaguar-Land Rover vagy épp a ThyssenKrupp – startupok közti együttműködéseknek.

A kétnapos bootcamp során szakértő mentorok segítik a vállalkozókat, hogy tökéletesítsék terméküket vagy szolgáltatásukat, és a programban résztvevő nagyvállalatok képviselőivel is együtt dolgozhatnak. Workshopokkal, egyéni mentorálásokkal és komoly piaci validálással segítjük majd csapatokat, ezáltal pedig közelebb juthatnak egy nagyvállalati együttműködéshez is.

A részletes program itt olvasható.

Jordán delegáció látogatott a Műegyetemre

Yahya Obeidat vezetésével látogatott a Műegyetemre szeptember elején a Jordán Parlament delegációja, hogy megismerjék a magyar felsőoktatási rendszert és a Stipendium Hungaricum ösztöndíjban rejlő további lehetőségeket. A delegációt elsőként Török Ádám, a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar nemzetközi dékánhelyettese fogadta, aki bemutatta az egyetemi képzéseket és beszélt a nemzetközi ösztöndíj-lehetőségekről.

Ezt követően a BME nemzetközi rektorhelyettese, Koczkáné Csiszár Emília köszöntötte a vendégeket, majd az egyetemünkön tanuló jordán hallgatók is találkoztak a delegáció tagjaival.

Találd ki a Műegyetemi Látogatóközpontot!

Több kar hallgatói pályázhatnak közösen a 240. tanév alkalmából megvalósuló, egyedülálló élményt nyújtó látogatóközpont tervezésére. A tervek szerint 2022 májusában nyílik meg a látogatóközpont, ahol a Műegyetem a BME-hez kapcsolódó kutatási eredményeket, érdekességeket és egyetemtörténeti mérföldköveket bemutatja. A Műegyetemi Látogatóközpont tervezett helye a BME Központi Épületének Aula mögötti, jelenlegi 3-4-5-ös terme.

A pályázati induláshoz az ingyenes regisztrációra 2021. szeptember 3-tól 2021. október 15-ig van lehetőség. A pályaművek benyújtási határideje 2021. október 18., 12 óra. A pályázat eredményét 2021. október 29-én hirdeti ki a bírálóbizottság.

A részletes pályázati felhívás itt olvasható.

A pályázat weboldala itt található.

Meghívó „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt záró rendezvényére

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Pannon Egyetem és a Széchenyi István Egyetem konzorciuma tisztelettel meghívja Önt az EFOP-3.6.2-16-2017-00002 azonosítószámú „Autonóm járműrendszerek kutatása a zalaegerszegi autonóm tesztpályához kapcsolódóan” című projekt záró rendezvényére.

Időpont:      2021. szeptember 16.

Helyszín:     ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, Konferencia és Rendezvényközpont,

3.sz. Konferencia terem, 8900 Zalaegerszeg, ZalaZONE tér 1.

Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amelyet legkésőbb 2021. szeptember 13. 16.00 óráig várunk.

A rendezvény teljes programja itt olvasható.

Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést kapott Tóth János, a Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék vezetője

Tóth János, a BME Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense a közlekedésmérnök-képzés területén végzett magas színvonalú oktatói és tehetséggondozó tevékenysége elismeréseként részesült a kitüntetésben. A Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést Máger Andrea Nemzeti Vagyon Kezelésért felelős miniszter asszonytól vette át a tanszékvezető.

Szívből gratulálunk az elismeréshez!