A DHL Express Hungary és a DHL Supply Chain kollégái Fenntarthatóság és városi logisztika témakörben tartottak előadást szerdán (május 31-én) a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar Logisztikai mérnök hallgatóinak. A nemzetközi logisztikai cég szakértői Dr. Bóna Krisztián és Dr. Kovács Gábor meghívására érkezett Karunkra. A hallgatók érdeklődéssel kísérték az előadást, majd számos kérdést tettek fel a jelenlévő szakértőknek.
Handbook on Transport Pricing and Financing címen jelent meg átfogó tanulmánykötet, amelyben a világ vezető közlekedésgazdaságtani kutatói közül csaknem ötvenen, 24 fejezeten át foglalják össze a szakterület legfrissebb eredményeit. Hörcher Dániel, a BME Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék tudományos munkatársa a kötet szerkesztőjeként és a közforgalmú közlekedéssel foglalkozó fejezet egyik szerzőjeként járult hozzá a kiadvány létrejöttéhez.
A Közlekedés- és Járműirányítási Tanszék hallgatói múlt héten (május 15-én, hétfőn) a Vasúti automatika 2. tárgy keretében meglátogatták a MÁV Zrt. Kerepesi út 14. szám alatt található üzemirányító központját. Innen távvezérelnek több budapesti elővárosi vasutat is. A találkozó végén a diákok megcsodálták a Keleti pályaudvart és Budapest panorámáját.
Ismeretterjesztő szabadtéri játékok terveit várja a több kar hallgatóiból álló csapatoktól a Műegyetem és az Insert.
Az április 25-én megjelent pályázati felhívásra három kategóriában nevezhetnek a BME aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkező diákjaiból álló csapatok: (1.) tudományos ismeretterjesztő szabadtéri alkotások és játékok (installációk) vagy (2.) köztéri bútorok tervezése, valamint (3.) tudománynépszerűsítő-közösségépítő események szervezése.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel az Anyagmozgatási és Logisztikai Rendszerek Tanszék diákjai idén május 12-én (pénteken) ismét ellátogattak az AVON budapesti elosztóraktárába. Ezúttal kilenc hallgató figyelhette meg testközelből a magas fokon automatizált, korszerű raktári rendszert, ráadásul mindenki személyesen is kipróbálhatta, hogy milyen a komissiózás a Pick by Light rendszerrel felszerelt munkaállomásokon.
A Heves Vármegyei Mérnöki Kamara (HVMK) Szakdolgozat és diploma dolgozat pályázatot hirdet, bármely egyetem vagy főiskola műszaki szakterületén 2023-ban végzett hallgatóknak. A pályázaton heves vármegyei lakcímmel rendelkező diplomázók vehetnek részt, műszaki tárgyú szakdolgozat benyújtásával.

„Az lehetsz, ami csak lenni szeretnél” volt a jelmondata az április 27-én 12. alkalommal megrendezett Lányok Napjának, amelyen a Közlekedésmérnöki és Járműmérnöki Kar idén is részt vett. A Nők a Tudományban Egyesület népszerű kezdeményezésére az ország különböző pontjairól érkeztek diáklányok osztályfőnökükkel, és volt, akit édesanyja is elkísért.







