Idén már második alkalommal érte karunk Gépjárműtechnológia Tanszékét az a megtiszteltetés, hogy részt vehetett a svédországi Gränsö Slottban megrendezett WARA-PS rendezvényen, mely a WASP egyik kutatási színtere.
A rangos tudományos eseményen a BME részéről dr. Szalay Zsolt egyetemi docens, a Gépjárműtechnológia Tanszék vezetője tartott előadást a BME Automated Drive Laboratórium kutatási eredményeiről, és dr. Bárdos Ádám, a tanszéken működő Járműdinamikai és irányítási kutatócsoport vezetője, az iMotionDrive Kft. ügyvezetője vett részt.
Ismét változatos, interaktív előadásokkal és bemutatókkal várta a látogatókat a Kutatók Éjszakáján a Közlekedésmérnöki Kar. A Műegyetem St és J épületében az érdeklődők megismerkedhettek az önvezető autókkal, az emberek felismerésére kifejlesztett szenzorok működésével, vagy akár a 3D fémnyomtatással.
Az izgalmas programok sora már az St épület előtti parkolóban elkezdődött. A BME és a SZTAKI által fejlesztett Lexus RX450h önvezető tesztautó Dr. Aradi Szilárd és Dr. Fehér Árpád mutatták be az érdeklődőknek. Az automatizált „valet parking” funkció demonstrálása mellett a látogatók még egy próbakörre is beszállhattak az önvezető járműbe.
Budapesten az európai vasúti árufuvarozást forradalmasító technológia
Európai tesztkörútjának részeként 2023. szeptember 21-én először haladt keresztül Magyarországon digitális automata központi ütközővel (DAC) felszerelt vonat. A Rail Cargo Hungaria által szervezett programon Dr. Mándoki Péter, a KJK Vasúti Járművek és Járműrendszeranalízis Tanszékének vezetője érdeklődő hallgatókkal vett részt. Az eseményen a látogatók megismerhették az új technológiát, amely kiváltja a szerelvények összekapcsolásának jelenlegi manuális és költséges műveletét. A berendezések megtekintésére, kipróbálására is lehetőség nyílt, valamint az egyik legújabb villany-hibrid technológiára épülő mozdonyinnováció is bemutatásra került.
Tovább bővült a Műegyetem Baross Gábor-díjasainak köre. A díj a közlekedés érdekében végzett kimagasló tevékenységért adható legmagasabb miniszteri elismerés.
Egy frissen alakult műegyetemi spin-off cég is lehetőséget kapott arra, hogy a nagy múltú autószalonon mutatkozhasson be.
Az IAA MOBILITY 2023 nemzetközi autóipari kiállítást szeptember 5-10. között rendezték meg Münchenben, ahol 82 országból, összesen 3700 újságíró és több mint 500 000 látogató előtt több mint 300 iparági újdonságot mutattak be. A rendezvényen a HIPA meghívására a BME Automated Drive Labor is bemutathatta innovációit.
A korábbi évekhez hasonlóan, Karunk idén tavasszal is kiválóan szerepelt az Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi és Közgazdaságtudományi Szekciójában.
Méltán lehetünk büszkék fiatal kutatóinkra, akik remekül helyt álltak, hiszen három I., három II., három III. és négy különdíjas eredménnyel szerepeltek a rendkívül erős mezőnyben. Szívből gratulálunk hozzá!